A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

PÁL József: A szegedi zsidóság 1918 előtti gazdasági és társadalmi szerepe, a hitközösség és a zsidó egyletek szociálpolitikai tevékenysége

A városi iskolaszék, illetve az izraelita hitközség elöljárósága, a városi tanács­nak köteles részletesen elszámolni a segélyezésekről. Kiss Dávid az alapítvány gondnokának dr. Singer Mátyást, a szegedi közkór­ház ig. főorvosát jelölte ki. Singer Mátyás jó barátja volt Kiss Dávidnak, és ő volt az ösztönzője az alapítvány létesítésének. 67 A szegedi iskolaszékhez tartozó iskolák tanulói közül átlagban évente 60 tanu­lót ruháztak föl a Kiss Dávid féle alapítványból. A rájuk eső 800 forintból 40 belte­rületi iskolást és 20 külterületen lakó tanulót segélyeztek. Nagyjából ez a 2/3-1/3 arány volt a jellemző a fiú és leány segélyezettek számában is. 1887- ben például 28 városi iskolás fiút és 12 leányt, valamint 13 tanyasi fiút és 7 leányt ruháztak föl. 68 1888- ban a belterületről 41 tanuló a tanyákról pedig 19 kapott segélyt. 69 1889- ben 28 belterületi fiú és 13 leány kapott ruhasegélyt, a tanyasi gyerekek közül pedig 20-an részesültek benne. 70 A belterületi iskolások felruházása a belvárosi iskolában — díszes ünnepség ke­retében — történt, melyen megjelent a polgármester is, a város kulturális vezetői­nek társaságában. Természetesen ott volt dr. Singer Mátyás is, az alapítvány gondnoka. Az ünnepségek közül kiemelkedik a fent említett (1889-es) ünnepség, amikor leleplezték a Kiss Dávidról készült festményt is, Füleki József polgári iskolai rajz­tanár alkotását. A felruházási ünnepségek november hónapban történtek. Dr. Goldschmidt György kórházi főorvos 1912-ben adott adományára is ez az ökumenikus jelleg volt a jellemző. Doktorrá avatásának 40. évfordulója alkalmá­val 5140 koronát adott dr. Lázár György polgármesternek, hogy a következő in­tézményekhez, egyesületekhez továbbítsa: Fehér Kereszt Egyesületnek 1 ezer, gyermekszanatóriumnak 1 ezer, városi ár­vaháznak 1 ezer, zsidó árvaháznak 1 ezer, zsidó jótékony nőegyletnek 240, zsidó leányegyletnek 200, Szegedi Vakok Intézetének 100, siketnéma intézetnek 100, kórházi orvosok könyvtáralapítására 200, Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjin­tézetének 100, Dugonics Társaságnak 200 koronát. 71 Gyakori adományozó volt — egy-egy családi esemény alkalmával — özv. Holtzer Jakabné is, aki szintén az előbbi formát követte. Például 1913 júniusában, fel­gyógyulása alkalmával, a következő adományt adta a Szegedi Naplónak, hogy az küldje a következő címekre: zsidó jótékony nőegyletnek 100 koronát, városi szegényekneklOO koronát, zsidó menháznak 50 koronát, zsidó árvaháznak 50 ko­ronát, Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének 50 koronát. 72 67 LŐW - KULINYI: i. m. 266-68. p. és Szegedi Napló, 1891. nov. 1. 68 Szegedi Napló, 1887. nov. 18. 69 Szegedi Napló, 1888. nov. 30. 70 Szegedi Napló, 1889. nov. 17. 71 Szegedi Napló, 1912. febr. 15. 72 Szegedi Napló, 1913. jún. 11.

Next

/
Oldalképek
Tartalom