A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MÚZEUMOK ÉS GYÚJTEMÉNYEK - KATKÓNÉ BAGI Éva – APRÓ Ferenc – NAGY Ádám: Végtisztesség Móra Ferencnek. Koszorúszalagok Móra Ferenc temetéséről

A tanács „megilletődve fogadta a gyász bejelentését," és rögtön kijelentette, hogy a nagy írót a város halottjának tekinti, gondoskodik végtisztességéről, és a Belvárosi temető díszsírhelyére temetteti. A gyászról három jelentés adtak ki: a család, a Magyar Újságírók Egyesületének Szegedi Osztálya és Szeged sz. kir. Város közönsége nevében, valamint táviratban értesítették az illetékes irodalmi társulatokat, Kiskunfélegyháza városát, amelynek díszpolgára volt Móra. Meghirdették a temetés rendjét is: 9-én gyászmise a Dómban, 10-én, szombaton 11 órakor temetés. A szombati újságban már részletesen írtak a szertartásról.

4 A ravatalt a Kultúrpalotában, „az elárvult intézményben" állították föl, ahol (pénteken) 9-17 óráig vonulhattak el a végtisztesség adók a virágokkal és koszorúkkal borított tölgyfakoporsó előtt. Az újság 45 koszorúszalag szövegét ismertette és számtalan táviratot, amelyek az ország minden részéből érkeztek. A Szegedi Napló munkatársai fölvetették, hogy a temetést közvetítse a rádió. Azzal hárították el a kérést, hogy általában mellőzik az ilyen szomorú események közvetítését, ill. csak kivételes esetekben teszik. A Délmagyarország vasárnapi számának vezércikk írója arra gondolt, hogy „...a szegedi kultúrpalotát el kellene nevezni Móra Ferenc nevéről, amire sokkal nagyobb szüksége van a kultúrpalotának, a város kultúrintézményének, mint Móra Ferenc emlékének."

6 A következő oldalakon részletesen leírták mind a múzeum előtt lezajló eseményeket, a menetet, majd a temetőben Glattfelder Gyula megyéspüspök által végzett szertartást, mind pedig röviden all elhangzó búcsúbeszédet. Még el sem múlhatott a veszteség fölötti bánat, a temetés szomorúsága, a keddi lapokban disszonáns hangok szólaltak meg. A Délmagyarországban megírták „Félegyháza harca Móra Ferencért" címmel: Móra halála napján már délelőtt telefonon jelentkezett dr. Tóth János, Kiskunfélegyháza polgármestere, hogy városának követelje a földi maradványokat. Mozgalmat indítottak e céllal a félegyházi öregdiákok is, és a város képviselőtestülete hirtelen összehívott közgyűlésen sorakoztatta föl érveit kérésük jogosságának alátámasztására. Ez ügyben elég hamar győzött a hivatalos józanság és a harminckét év alatt megerősödött érzelmi kötődés. Szeged vitán fölül vallhatja, vállalja holtában is fogadott fiának a neves írót.

7 A hadakozó cikk után egyébként hosszasan fölsorolták a Szegedre érkező részvéttáviratokat. A Szegedi Új Nemzedékben Iván Mihály „Két temetés epilógusa" címmel arról írt, hogy a város egy hónappal korábban Mórához képest méltatlanul intézte Nyilasy Sándor festőművész temetését. Meglehetősen kelletlenül vállalta a város saját halottjának, nem engedte a kultúrpalotában fölravatalozni, s több napot kellett a végtisztességgel várni. Pedig Nyilasy művészete európai csúcsokat ér . el, és nem ritkította volna meg Móra dús babérkoszorúját.

8 4 DM febr. 10. 1-4. p 5 SZN febr. 10. 3. p. 6 DM febr. 11. 1. p. és 2-5. p.; „Eltemettük Móra Ferencet." SZN febr. 11. 3-4. p.; „Az egész város fájdalma és részvéte kísérte utolsó útjára Móra Ferencet." SZUN febr. 11. 2-3. p. 7 DM febr. 13. 3-4. p. 8 SZN febr. 13. 4. p.; a SZN febr. 15-én (3. p.j hírt ad a cikkről