A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MÚZEUMOK ÉS GYÚJTEMÉNYEK - ZOMBORI István: A fakatona és a doberdői fa a szegedi múzeum gyűjteményében

főherceg beszámolóját: „Délelőtt tábori mise volt az északi Segeti táborban, amelyen a 46. gyalogezred teljes egészében résztvett. A térség közepén vaspántokkal összefogva, karsztvirágokkal és kis nemzeti szinű zászlókkal feldíszítve, kövekből és gyeptéglákból csinált alacsony lépcsőszerű négyszögletes emelvényen állott a 46-osok fája. A San Martinó-i szederfa, mely mellett és körül oly borzasztó tusák folytak hajdan és többször mellette állva láttam a szörnyű dulakodásokat s melyet szívembe zártam, mert oly elmondhatatlanul sok dicsőség és rémséges emlék fűződik e fácskához, mely számtalan szeretett hősömmel együtt halt meg! A nagy mise után a pap a golyók által meghalt fát megszentelte. Nagyobb beszédet mondva legvitézebb 46-osaimnak, a holt fára tekintek és ekkor egy kínos gondolat villant meg agyamban. El kell-e nekünk is nemsokára e helyet hagynunk? És e véráztatta fennsíkot San Martinovai és Monte San Michelével elveszíhetjük-e hamarost? Különösen meleghangú beszédet intéztem » vitéz bajtársaim, szeretett fiaimhoz« és nagyon-nagyon sok 46-osomat** ékítettem fel vitézségi éremmel és tiszteket tiszti kitüntetésekkel. Midőn a fához visszatértem, hogy magam előtt elmeneteltessem a 46-osokat, a kínzó gondolat megint lelkemre nehezedett: »Nemsokara el fogsz búcsúzni Doberdótól és nem fogsz többé a Monte San Michelére hűséges csapataidhoz felmenni, hanem sokkal hátrább látod majd őket.« Es ezen előérzet fájdalmasan marta lelkemet. "

1& A 46-osok a frontvonalon tartott ünnepség keretében búcsúztatták el a doberdói fát, amely tehát a falutól kis távolságra északra, a magaslaton lévő templom előtti téren állt. Amint azt József főherceg idézett beszédéből kiderül, ő maga és nyilván más vezető katonatisztek is gyakran álltak a fa mellett, alatt, mert minden bizonnyal innen jól átlátható volt a hadszíntér. Ugyanakkor az ellenség ébersége és azonnali tűzzel való reagálása miatt érthető, hogy ez egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás azok részéről, akik, a jelek szerint jól látható fa alól próbálták az ellenséges vonalat szemlélni. Ennek végső és döntő bizonyítéka maga az a tény, hogy ezt az ép, egészséges nagy fát a lövedékek cafatokra szaggatták. Amint a múzeumban őrzött fán ez ma is látható, a szétszaggatott fatörzsben sok helyen is láthatók a belefúródott golyók. A kiszaggatott fatörzs-részek azt jelzik, hogy itt a tüzérségi lövedékek, azok szüánkjai, robbanásai olyan sérüléseket okoztak, amelyek a fát elpusztították. Érdemes belegondolni, hogy ugyanezek a tüzérségi és gyalogsági lövedékek az egyes katonáknak, az emberi testnek voltak szánva. Mindezeket figyelembe véve megérthetjük, hogy miért tekintették harcuk és ellenállásuk, hősies helytállásuk bizonyítékának a 46-osok ezt a fát. A fa kivágása, bevagonírozás a és hazaküldése után augusztus 4-én kezdődött az olaszok újabb nagy támadása, a 6. isonzói csata, amely augusztus 17-ig tartott. Ez a nagy olasz támadás összehangolt része volt az Antant hatalmak nagy támadásának, amely jól láthatóan egy számban és fölszereltségben sokkal nagyobb erőt fölvonultató ellentámadás része volt. Az 1916 nyarán kialakult helyzetet leírva, Ajtay idézett munkája kitér arra, hogy mind ruházatban, mind fegyverzetben és élelmiszer ellátásban, már komoly nehézségek akadtak, csak a vitézség, a hősi** Az ezrednapló sze^t összesen 80 főt (Itt meghagytuk az eredeti közlés * jelzését. Z. I. ) 16 AJTAY: i. 1 "S