A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)

MÚZEUMOK ÉS GYÚJTEMÉNYEK - FÁRI Irén – NAGY Ádám: Szegedi vendéglátóhelyek képeslapokon 1900-1920

fizessenek a kávésok, és 12 tagú zenekart szerződtessenek, Horváth kijelentette, hogy összesen 25 koronát hajlandó fizetni, akármennyi tagból áll a banda. Ipartestület, Templom tér 8. (a mai Dóm tér építése során lebontották) A Szegedi Ipartestület Háza feliratú ház képe (kemény lapra kasírozva, 1900 k.) Az épület sarki helyisége fölött jól olvasható tábla a Kerületi Betegsegélyző Pénztár irodáját jelzi. A kapu mellett jobbra látható a vendéglő bejáratának félig nyitott fatáblája, a rajta levő felirat olvashatatlan, alatta a rajzolat vá­zában lévő virágcsokorra hasonlít. Ff., fotó, 21x14,5 cm, MFM Ltsz.: 80.2.28. A ház 1860-ban épült. A Szegedi Ipartársulat 1879-ben vásárolta meg. Az 1880-as években a Virágcsokorhoz, majd a Durbincshoz címzett vendéglő műkö­dött benne. 61 Az 1898. évi címtár szerint Pöcheim György a bérlő. Az épületet 1928-ban bontották le. 1900. május 13.: A Templom tér 8. sz. alatt a kerthelyiséget és a tekepályát megnyitotta Nyári János. Étkezés minden időben lehetséges, buckái bor utcai ki­mérésre 28 kr. A szegedi szabó kisiparosok és munkások szakegylete Nyári János kerthelyiségében (Ipartestület) zártkörű táncestélyt tart. 1903. szeptember 26.: A Szegedi Keramit és Műtéglagyár r.t. munkásai saját betegsegélyző pénztáruk javára Nyári János vendéglőjében (Ipartestület) zártkö­rű táncvigalmat rendeztek ifj. Dankó József zenekarával. 61 CSMÉE 2000. TKM 377-378.

Next

/
Oldalképek
Tartalom