A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)
SIPOS József: A pártok és a földreform előkészítése 1918 őszén
művelésügyi államtitkároknak. Ez is jelezte, a kormány polgári tagjai a földreformot továbbra is a szociáldemokratákkal együttműködve kívánják megoldani, de a magántulajdon elve alapján. A Kisgazda című lap is foglalkozott a kormányon belüli ellentétekkel. Értesülésük szerint a szociáldemokraták vezetői a földreformnál messzemenő szocialista követelményeket támasztottak. Ezt a kormány polgár tagjai nem tehették magukévá, mert a földreform lényegében nem lehet más, mint egy országos parcellázási akció, amely csak a rendes kisajátítási jogszabályokkal oldható meg. A kormánynak nincs joga dönteni sem vagyonelkobzásról, sem a földek állami tulajdonba vételéről, sem birtokkommunizmusról, sem kollektív mezőgazdasági termelésről. Ezekről a kérdésekről majd csak az egész ország által választott nemzetgyűlés dönthet. 34 A Kisgazdapárt hetilapja lényegében jó összegezte a földreformmal kapcsolatos ellentéteket. Érdekes, hogy nem kommentálta azokat, nem dicsérte a polgári minisztereket és nem támadta a szociáldemokratákat. Miért nem tette ezt? Hiszen eddig minden alkalommal támadta a szociáldemokratákat a földkérdésében elfoglalt szocialisztikus álláspontjuk miatt. Az 1918. november 24-én megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja (továbbiakban: KMP) agrárprogramja megismerése után az MSZDP agrárprogramja már a kisebbik rossznak tűnt a Kisgazdapártnak és a többi polgári pártnak is. E kérdéskör megvilágítása szükségessé teszi a KMP agrárprogramjának rövid ismertetését. A KOMMUNISTÁK AGRÁRPROGRAMJA A magyar kommunisták agrárprogramja szerves része volt a szocialista forradalom egészéről kialakított állásfoglalásuknak. E program elméleti kidolgozásában elsősorban az orosz hadifogságban 1918. március 24-én hivatalosan is megalakult bolsevik magyar csoportnak volt döntő szerepe. Az agrárkérdéssel először Kun Béla: „Kié a föld?" c. röpirata és a „Mit akarnak a kommunisták?" c. írása foglalkozott, amelyek először 1918. májusában jelentek meg Moszkvában. A „Mit akarnak a kommunisták?" c. írásában Kun megállapítja, hogy „Magyarországon, ahol a lakosságnak több mint a fele mezőgazdaságból él, s ennek 80%-a teljesen földnélküli proletár napszámos, vagy félig proletár, 1-5 holdas törpebirtokos, a földkérdésnek különösen nagy a jelentősége". Majd így összegzi a kommunisták feladatait: „A szociális forradalomban a kommunisták legelső feladata szervezni a parasztságot arra, hogy elfoglalja haladéktalanul a földet. Minden papi földet, latifundiumot (holtkézi birtok), urasági birtokot az élő és holt leltárral, épületekkel, munkaszerszámokkal, gépekkel, állatállománnyal és vetőmaggal együtt haladéktalanul el kell foglalják a parasztság, a földmunkásság szervezetei. A föld minden tartozékával együtt a helyi, járási, vagy megyei paraszt- és földmunkáskövetek tanácsainak rendelkezésére bocsátandók." Ezt azonban csak átmeneti intézkedésnek tekintette, a „kérdés egyöntetű, országos méretekben való rendezése ké33 MOL. K 27. Minisztertanácsi, jkv. 1918. XII. 11. 13-16. p. 34 A Kisgazda, 1818. XII. 15. 2. p.