A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 7. (Szeged, 2004)
RESCH Béla – MARJANUCZ László: A magyar tudomány mecénása. Marczibányi István élete
Nagy műgonddal összeállított magángyűjteményét külföldiek is csodálták, „jó ízlését" dicsérték. Ezeket a kincseket 1802-ben a Széchenyi Ferenc alapította Nemzeti Múzeumnak adományozta, megvetve ezzel a múzeum régiség és múgyűjteményének alapját. Korszakunk már a polgári nemzeti törekvések hordozója. Ennek egyik első megjelenési formája a magyar nemzet kulturális és tudományos fölemelkedését célzó jótékonykodó alapítványok létrehozása. A XVIII. században külföldi tudós társaságok példájára Magyarországon is fölmerült az igény ilyen testület létesítésére, a hazai irodalmi és tudományos törekvések jeles képviselőinek fölkarolására. Az elszigetelt kísérletek azon feneklettek meg, hogy kevés volt az értelmiségi. Marczibányi István kortársként élte meg Bessenyei György próbálkozását egy „Hazafiúi Magyar Társaság" megalapítására. Ez mintát adott, miként lehet és kell is anyagi eszközökkel a kultúrát előmozdítani, illetve a tudományt és műveltséget az ország „minden rendű lakójára kiterjeszteni". Későbbi tevékenysége bizonyítja, nem maradt rá hatás nélkül Bessenyei híres megállapítása: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenén sohasem". Ezt ő a következőképp fogalmazta meg: „A magyar nyelvet és a tudományt magyar nyelven művelni". Felvilágosult emberként és polgári módon gondolkodó nemesként vallotta, hogy a vagyon kötelességgel jár. Tenni akarásának újabb tér nyílt meg az egykori királyi székhelyen. A kor európai kultúrájából táplálkozó emberszeretete enyhíteni akarta a szenvedéseket, pótolni a fájó hiányokat. Nem a fejedelemtől nyert méltányosság ellentételezése volt ez, hanem a fölvilágosult szellem önálló döntése: az arra képesek, a tehetősek alkotóvágyát a köz javára fordítani. Jócselekedeteit Trencsén, Pozsony és Buda népe visszhangozta. Utóbbi városban kórház és apácarend köszönhette közhasznú tevékenységét Marczibányi Istvánnak. Budán a Szent Erzsébet Szerzetes Apácáknak nagy házat építtetett a „fellábadozó nyavalyások rendesebb gyámolítására", és a vándor idegenek befogadására. 18 beteg ápolására és 12 szegény istápolására külön alapítványt tett, amit ugyancsak az apácák gondjaira bízott. Nem feledkezett meg törzsökös származási helyéről sem, a Trencsén vármegyei Puchó mezővárosról, mert ott az elnyomorodott nemes személyek támogatásához létesített alapítványt. Gondja volt a magyar nemzet kulturális és katonai megerősítése is. Ezért Budán „Magyar Oskola Mester"-i állást kezdeményezett, hogy legyen állandó oktatója a magyar nyelvnek, s ennek céljaira 6 000 forintot ajánlott fel. Ugyanígy kezdeményezte a Ludovica katonai tanintézet fölállítását, s a modern hadtudományok oktatásának bevezetését. 21 Ennek ideje 1808-ban érkezett el, amikor megalakult a Hadi Iskola (Ludovica Akadémia), s részére 50 000 Ft-ot adott azzal, hogy a pénzből két tanár fizetését fedezzék, akik csak magyar nyelven taníthatnak. Sürgette magyar nyelvű katonai tankönyvek kiadását. Támogatásával jelent meg „A Hadi Mesterséget tárgyazó szükségesebb Tudományoknak summás Előadása" c. munka. Mivel Budán ekkor még nem volt rendes „Ispotály" a betegek számára, s a jövevények, a budai polgárok, nem különben az országos kormányszékek tisztviselői is igényelték a bajban „gyámolító helyet", megvásárolta 1806-ban a Császárfür20 Tudományos Gyűjtemény, 1818. VII. 112. 21 NAGY Iván: Magyarország Családjai VII. 297.
