A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

KOMOLY Pál – MIKLÓS Péter: Oltványi Pál végrendelete

nem voltam képes jobb eredményt elővarázsolni. Talán most, ezen alapítványom által segíthetek a szegedi betegek szánalomra méltó helyzetén, mely által nem­csak testi, hanem lelki sebeiket is orvosolni szándékozom. Midőn 1896. évben édes magyar hazánk ezredéves, én pedig áldozásságomnak 50 éves jubiláris ünnepélyét tartottam és március hó 10-én Máriacellben ott azon Mária oltárnál bemutattam, hol 1857-ben a hazánk b. e. herczegprímása Sci­tovszky János által vezetett országos processziónak nagy zászlóját tartottam a szent mise alatt. Mielőtt elutaztam oda, egy 120 000 koronás alapítványi tőkét tettem le a ftő. csanádi káptalannál egy lezárt és csak halálozásom után fel­nyitható G. alatti másolatban ide zárt levél kíséretében, melyet azt másolatban H. alatt idezárt levele szerint kezelés végett át is vett. Ezen tőkék és ami tömegi vagyonom volt, a végintézkedésemben fölemlített hagyományok és alapítványok után még fennmaradt, mely ha a jó Isten megőrzi nagyobb kártól azt, mely még körülbvelül ennyi lesz, e szent czélra hagyomá­nyozom a kórházi vezető és az abban ápoltak köszönjék meg ne nekem, hanem velem együtt az Ég Urának, hogy a mellém rendelt őrangyalom tanácsát követtem ez ügyben és szülővárosom szegény betegeiről is gondoskodhattam. XX. Kijelentettem e helyen azt is, hogy a végintézkedésemben hagyott alapít­ványok és segélyezések után az úgynevezett, az örökösödési adót, az illetéket ha­gyatéki tömegem fogja fizetni, csak az átvételi nyugták bélyegeit viselik az illetők, ezektől már nem tudom őket felmenteni, de a tömegi vagyon utáni kamat és a bí­rósági letárgyalásig tömegesen fogja növelni, mert csak akkor léphetnek az illetők a hagyományom s alapítványom birtokába. Azonban megengedem, hogy a XVII. pont alatt a rokonokat illető 7 000 koronából és a XI. pont alatti I. szám 3 500 ko­ronából, úgy a XXI. pont alatti cselédek fizetése is, mihelyt a pénztári állapot meg­engedi, ha nem is egészen, legalább annak 2/3-ad részében kifizettessék, a többit majd átadhatják végrehajtóim a bírói letárgyalás után. XXI. Házi könyvemben föl van jegyezve cselédeimnek neve és havi fizetése és úgy a hátralékai is. Halálozásom után 3 havi bért kapnak jutalmul. Opicz Mária, aki 1884 év óta szolgál, mint szobaleány nálam hűségesen és nemcsak engem betegsé­gemben ápolt. Volt házvezetőnőmet az öreg Meizner Antóniát is, ki 30 évig hűsé­gesen gondozta a házam ügyeit, súlyos betegségében szeretettel ápolt és aki 1886. március hó 18-án, midőn estve 6 álarcos rabló csalfa módon betört házamba és őt ezek — mert a szobába beereszteni vonakodott, meg is verték, és csak nagy lármá­jával szerencsésen futásra is kényszerítette őket. Opicz Máriának eme hű szolgá­latáért, ha halálom őt még házamban találna, avval akarom megjutalmazni, hogy végrehajtóim 4 000 koronát járadéki kötvényben adjanak át a szegedi alsóvárosi apácza zárda főnöknőjének, ki ennek kamatát nyugtájára, ha életben létét igazolja lelkésze azon, újévre átküldi neki, kezelési költség gyanánt 3%-ot megtarthat ma­gának abból a főnöknő. Halálozásom után eme 4 000 koronás tőke is a népiskolai fenntartási alapjának fog jövedelmezni. Midőn Opicz Mária házamból távozni fog,

Next

/
Oldalképek
Tartalom