A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

T. KNOTIK Márta: Gyógyszertárak Csongrád megyében (1738-1947)

A SZENT GYÖRGYHÖZ gyógyszertár Szegeden 1869-ben nyílt a hatodik patika Szuló Béla tulajdonában a Fölső­város ellátására (1873/19: Szuló Béla). Szuló Béla gyógyszerész 1870-ben Szege­den házasodott, a vőlegény Szulló Sándor és Mihálovics Amália fia Óbesnyőn, 1844. január 24-én született, a menyasszony Csermelényi Ottüia győri születésű. A gyógyszerész elhunyta után a jog özvegyére szállt. — 1873-tól a gyógyszertár tulajdonosa özvegy Szuló Béláné (1874/15: Özv. Szuló Béláné), bérlője 1874-től Bauer József (1875/32: bérlő Bauer József), aki az 1879. évi árvízkor Fölsőváros 1190. szám alatti saját házában lett árvízkárosult. Az errevonatkozó címtárban a „Szúló Béla-féle s Bauer József által haszonbérbe tartott, Szent Györgyhöz címzett gyógyszertár. Létesült 1869-ben. Fölsőváros Du­gonics-utca." megjelöléssel, nyilvánvalóan ugyanaz a hely. 92 — 1880-82-ben Barcsay Károly lehetett a patika tulajdonosa (aki 1875-től az Is­teni gondviselés gyógyszertárat bírja) a következő hír alapján. — 1882. augusztus 20-án a Szegedi Híradó tette közzé, hogy „a Szent György­höz címzett fölsővárosi gyógyszertár személyes üzleti jogát a belügyminisztérium Barcsay Károlytól Csikós József helybeli fiatal okleveles gyógyszerészre ruházta át." (1884/43: Csikós Nagy József ). 1886. július 18-án a Szegedi Napló Újdonságok rovatában közölték, hogy „Csi­kós Nagy József felsőv. Szt. Györgyhöz címzett gyógyszertárát a mai napon a Vá­sárhelyi sugárútra a volt Böröcz Berta-féle házba helyezte át." — 1889. szeptember 22-én a Szegedi Hiradó Helybeli újdonságok rovatában je­lent meg: „Csikós N. József Szent Györgyhöz című gyógyszertárát átadta Szántó József oki. gyógyszerésznek" (1990/140: Szántó József). 1895-ben a patikát a Szent György tér 6. szám alatt tartják nyilván. 1896-98­ban Szántó József gyógyszertárát Mária Dorottya főhercegnő névvel is számon tartják (1897/231: Mária Dorottya fhgnő). — 1898-ban Bokor Adolf tulajdona, kezelője Gargya Béla (1899/222: Bodor a d betű téves Adolf k. Gargya Béla). 1898. június 28-ától a szegedi újságok több ízben foglalkoztak a patika tulajdonos-változásaival. „A felsővárosi Mária Dorottya fő­hercegnő gyógyszertár, melynek tulajdonosa eddig Szántó József gyógyszerész volt, ... ez év elején elköltözött a városból, ... s a gyógytár már januártól kezdve csak névlegesen volt az ő tulajdona." 1899 nyarán „Bokor Adolf ismert gyógysze­rész jelenlegi tulajdonosa a gyógyszertárt dr. Erdélyi Izsónak adta át", amit októ­berben hivatalosan is jóváhagytak. „A miniszter Bokor Adolf Szent György gyógy­szertárának a jogát átruházta dr. Erdélyi Izorra". — 1899-ben a patika tulajdonosa Erdélyi Izidor, aki már az előző év tavaszán itt működött és aki „a felsővárosi gyógytár microscopiai laboratóriuma orvosi, vala­mint táp- és fűszerek vizsgálatára berendezkedett" szövegű hirdetésétől megbízá­sokat várt. — 1900-tól a patikának új tulajdonosa van. A Szent György gyógyszertárat „megvette Franki Antal ismert szegedi gyógyszerész, aki hosszú idő óta első al­92 Szeged Belvárosi r. k. plébánia házassági anyakönyv. HABERMANN 271. SZL Árvízi összeírások. Címtár 1880. 37, 1883. 46.

Next

/
Oldalképek
Tartalom