A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
T. KNOTIK Márta: Gyógyszertárak Csongrád megyében (1738-1947)
vesül elvette ... házassági contractusának értelme szerént, fele vagyonának örökössévé" tette. A Remold házaspárnak 1816. szept. 4-én Robertus fia született Szegeden 71 . — Piszeker Ferenc, Reizner szerint 72 sógorától Remold Jakabtól vette át a gyógyszertárat, majd 1841-ben eladta. — 1841-től a gyógyszertár joga Götz Károlyé. Az 1851. évi főorvosi ellenőrzéskor a patika „A főpiacz téren Palánkban. Az Isteni gondviseléshez. A tulajdonos Götz Károly oklevelét nyerte a Pesti K. Egyetemtől 1841-ik évben, üzleti jogát vette Piszeker Ferencz gyógyszerész elődétül. Felügyelő Birg Mihály oklevelét a Pesti K. Egyetemtől nyerte 1835-ik évben. Segédje kettő vagyon, Kovács Albert Ung Megyei Ungvári születés Oklevelét nyerte a Pesti K. Egyetemtül 1848-ik évben, gyakornoki éveit töltötte Tályán Zemplén Megyében, segédeskedett Kolosváron, s jelen helyén 1 3/4 év óta működik. — Tverdi Jósef, Nyitra megyei Nyitrai születés Gyakornoki éveit töltötte Bánba Nyitra megyében, hol mint segéd is működött jelen helyén 3 hét óta van. Gyakornokai nincsenek. Jelen az Isteni Gondviseléshez czímzett gyógyszertár a fő piacz téren délnek fekvő, elegendő tágas, világos és százaz, bútorzata czélnak megfelelő, elvan látva elégséges edényekkel, a felírások tiszták olvashatók, s betűrend szerént elhelyezettek." A gyógyszerészi műhely elegendő nagyságú és világos, a tűzhely célszerűen van elrendezve. A raktárban a mérgek itt is elkülönítve zár alatt vannak. A pince mértékletes meleg, elegendő világos, a benne lévő edények tiszták, penésztelenek. A fűpadlás, elegendő szellős száraz, a függő zsákok olvashatóan megjelölve, a benne lévő növények frissek, tiszták, nem penészesek. A vizsgálat Götz Károly gyógyszertár tulajdonos értékelésével zárul aki „egyéni műveltségét, és szakértelműségét és jó erkölcsi jó magaviseletét mindenkor bebizonyította." Götz Károly Glósz Anna férje 1852. febr. 27-én halt meg 31 éves korában. — 1852-től a gyógyszertár a Götz örökösök tulajdona, kezelője Kovács Albert (1862/25: Götz örökösök, kezelő: Kovács Albert, a gondviselésnél). — 1867-től már özvegy Götz Károlyné tulajdona a patika, bérlője továbbra is Kovács Albert (1868/28: Isteni gondviseléshez: Özv. Götz Károlyné, bérlő Kovács Albert), aki 1874-ben nyitotta meg a Kígyóhoz címzett gyógyszertárát. — 1875-ben Barcsay Károly nyíregyházi gyógyszerész vette meg a patikát (1877/71: Barcsay K.) a Palánk 150. szám alatt. (Barcsay 1880-82-ig lehetett a Szent György patika tulajdonosa is, lásd. ott.) A Götz-házban (Széchenyi tér 12.) működő patikát a Letzter és Társa cég 1883. évi fényképéről ismerjük (13. kép). Az emeletes sarokház végében volt az egyszerű, portál nélküli üzlethelyiség. Az ajtó két oldalán ablakkirakat foglalt helyet, ezeket fatáblák védték. 1884. februárjában a Götz-ház padlásán tűz ütött ki, ahol a gyógyszertár raktárában a „gyógyszerkészlet porrá égett". 73 71 SZL Ti 2999/1811, 3403/814. Szeged Belvárosi r. k. plébánia halotti, születési anyakönyv. 72 REIZNER i. m. 211. 73 Csmép. 533. SZH 1884. febr. 22. 74 SZH SZN 1909. dec. 29. Robbanás a gyógyszertárban.