A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MEDGYESI Konstantin: „Makóról is lehetett látni, hogy recseg-ropog a rendszer, túl sok az ellentmondás”. A rendszerváltó évtized makóiságának természetrajzához

igazsága, Krisztus tanítása, minél több emberhez eljusson, mert tudom, hogy ezáltal az emberek becsületesebbek lesznek. Na, de miért keUene nekünk politizálni? Mi nem párt vagyunk. A pártoknak a feladata a politizálás. Nekünk, papoknak a kommunistákhoz, a szocialistákhoz, a kisgazdákhoz és minden emberhez küldetésünk van. Tehát mi nem riaszthatunk el egy embert sem az egyházközségtől, azáltal hogy egy párt mellett tesszük le a voksunkat. Mindenkihez van küldetésünk. Az egyháznak határozott tanítása, ne politizáljon a pap, hanem hirdesse az evangéliumot. Az evangélium hirdetése az, ha úgy tetszik, politizálás. Azáltal ugye, hogy pozitív dolgok meUett foglalunk állást, mint a tisztesség, a becsületes élet, hogy olyanok legyenek a vezetőink, akik nem tolvajok, nem harácsolok, nem nyomják el a másik embert, nem csak a maguk zsebét tömik, hanem az egész közösségnek jót akarnak. Czibolya Kálmán, a Makói Video- és Művészeti Műhely vezetője: — 1986-ig diaporámával foglalkoztam. Vezettem a Medicor Klubot is. Van tanári végzettségem, de soha nem akartam iskolában tanár lenni. 1993-ban hoztuk létre az alapítványt, amely fenntartja a Makói Videó- és Művészeti Műhelyt. A városi tv-ben ifjúsági műsorokat készítettünk. Ez volt az úgynevezett Handabanda Tv, amit a felügyeletem meUett ugyan, de teljes egészében fiatalok gyártották. Előfordult olyan, hogy négy kamerás élő adást csináltunk és én voltam az egyedüli felnőtt. Ok látták el a műsorvezetői, operatőri, vágói feladatokat is. Két és fél évig ment a műsor. A gyerekek ismertek lettek a városban. Minden gyerek tehetséges, csak mindegyiknél meg kell találni azt a gombot, ami beindítja náluk a varázslatot. Bálint Márta, a Közművelődési Kht ügyvezető igazgatója: — Attól, hogy most nem tanítok, attól még ugyanúgy pedagógus vagyok. Amikor elvégeztem a főiskolát, tanári és közművelődési képesítést is szereztem. Akkoriban kevés volt a közművelődési szakember a megyében, s úgy döntöttek a vezetők, akinek ilyen kettős diplomája van, annak kötelező a művelődés-ügyben elhelyezkedni. E döntés miatt kerültem az akkor művelődési központba. Tanítani szerettem volna, nagyon zokon vettem, hogy nem én választhattam, de utána nagyon élveztem a munkámat. A kisfiam megszületése után két évig otthon maradtam vele, mert azt szerettem volna, hogy tőlem tanuljon meg beszélni, járni. Mire visszamentem dolgozni, már feloldották e korlátozást, s a Kun Béla Altalános Iskolába kerültem tanítani. Az az öt év meghatározó élmény volt az életemben. A tanítványaimmal a mai napig nagyon jó viszonyban vagyok. 1987-ben a művelődési ház igazgatója megkeresett, és felajánlotta, hogy jöjjek ide igazgatóhelyettesnek. Izgatta a fantáziámat ez a munka, másrészt pedig egy tágabb lehetőséget jelentett számomra. Az egy gyönyörű dolog, hogy az ember bemegy az osztályba, szemben ül vele 30 gyerek, és beszélget velük az irodalomról. Ezt a részét nagyon kedveltem, de a pedagógusságnak az összes többi elemét már nem annyira.