A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MARJANUCZ László: Egy összeírás margójára. Makói pillanatfölvétel 1940-ből

1920-ban 22 982-en, 1930-ban csak 19 529-en dolgoztak e területen. Tehát csökkent a mezőgazdaságból élők száma, amely részben a népesség visszaeséséből adódott, részben a foglalkozásszerkezet korszerűsödéséből. Utóbbit a modern szektorok növekvő létszámadataival támasztjuk alá. 1920-ban a nagyobb népességből 6034-en foglalkoztak iparral, 1930-ban a kisebből 6415-en. A kereskedelmi és pénzügyi terület foglalkoztatottjai is szaporodtak 2678-ról- 2984-re, a közlekedési szakmáé 705-ről 900-ra. Nem túl látványos a fejlődés, de a 6-8%-os gyarapodás értékét növeli a demográfiai hanyatlás. A közszolgálati és értelmiségi keresők száma még kevesebbel gyarapodott 2172-ről 2278-ra. Szerény növekedést figyelhetünk meg a napszámosoknál és a házicselédeknél, de drasztikusan megnőtt a járadékosok száma: az 1920-i 645-ről 1380-ra, tehát több mint duplájára. Ennek egyik oka demográfiai, azaz nőtt a nyugdíjkorúak száma a lakosságon belül, másik, hogy általában is erősödött a személyes munkát nem kívánó tartós jövedelemből élők rétege. Pl. többen élveztek földjáradékot, házbérjövedelmet vagy tőkekamatot. 1923-ban a kormány megszüntette a tőkekamat- és járadékadót. A járadékok az általános kereseti adó alá, a tőkekamatok illeték alá estek. Nem kizárt, hogy ez a pénzügyi rendelkezés is közrejátszott a tőke hasznából élők rétegének kiszélesedéséhez. Makó lakosságának területi megoszlása 1930-ban: belterületi 29 260, külterületi 6564 fő. Nem derült ki, hogy utóbbiak állandóan tanyán élő külterületi lakosok voltak, akik nemcsak munkavégzésből tartózkodtak ott, hanem az volt a lakóhelyük. Vagy akadtak olyanok is, akik csak a nyári mezőgazdasági munkák idejére tartózkodtak külterületen, azaz ideiglenesen változtattak lakást. Városon belüli arányuk magas, közel 20%, amely a mezőgazdaság fontosságára utalt. A város területén (határán) túl 200 kisbérlő bérelt földet, ők tehát eljártak Makóról dolgozni megélhetésük végett. Ez nem azt jelentette, hogy Makón nem kaptak földet, de fönnmaradásukhoz még bérelni kellett valamennyit, amire csak idegen közigazgatási területen nyílt lehetőség, vagy csak maga a kisbérlet volt az egyetlen megélhetési forrás. Az eltartottakkal együtt kb. 800 személyt érintetett a távoli bérlet. Ezzel szemben az idegenben ipari munkát keresők száma jelentéktelennek mondható. A város területén túl távozó mezőgazdasági munkakeresők száma sokkal nagyobb volt, mint az ipari munkakeresőké. Ez azt is jelenthette, hogy az iparból jobban meg lehetett élni Makón, esetleg az ilyen jellegű helyi kereslet és vidéki kínálat között áUt fönn ellentmondás. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a városban nem regisztráltak nem makói illetőségű munkavállalót, egyet sem, és nem tapasztaltak jelentősebb „népi forgalmat" munkavállalás céljából Makóról a környező vidék felé. A népességi viszonyokat tudakoló utolsó kérdés a születési, házassági és halálozási adatokra vonatkozott. Eszerint 1940-ben 699-e születtek, 593-an haltak meg és 279 házasságot kötöttek. Önmagukban e számok nehezen értékelhetők. Annyi azonban kiolvasható belőlük, hogy a természetes szaporodás mértéke 106 fő volt, tehát háborús esztendőben is többen születtek, mint ahányan meghaltak. A 279 házasság arra utalt, hogy bővült a népességreprodukció kerete.