A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

MARJANUCZ László: Egy összeírás margójára. Makói pillanatfölvétel 1940-ből

határ tehát itt is összeszűkült. Kecskemét határa lényegében kettészakadt, Kiskunfélegyházáé pedig háromra, ezért nem egységes a terület, több, egymástól kisebb-nagyobb távolságra fekvő részből állt. Hódmezővásárhely határa látszott a legegységesebbnek, pedig annak is a keleti határszéle háromszor annyira volt a várostól, mint a nyugati. Szentes szintén határának szélén, a Tisza mellett települt, külterülete tagolt, és legalább annyira széteső, mint Makóé. Makó természetellenesen alakult határa, excentrikus fekvése fejlődésének nem kedvezett. Ez súlyos anyagi helyzetének is egyik oka. A fejlődés lassú és nem egyenletes volt. Fényes Elek írta 1847-ben: A makaiak sok zöldséget termesztvén, evvel jutalmas kereskedést űznek a szomszédos vidékekre, ugyanott többen a Bánátból hajtott jófajta sertésekkel kereskednek, mások ismét a zarándi, világosi, gyulai, békési, sőt a belényesi, margitai vásárokon is összeszedik a címeresebb szarvasmarhát, s azt egy ideig az ide való pusztán tartván, a makói, vásárhelyi híres baromvásárokon a földesuraknak jó nyereséggel tovább adják." A város területe ekkor: 1406 sessió, azaz 54 131 hold. A legelők 1854-i föltörése után írta Palugyai: „Zöldséget, különösen a gyökér fajtákat és a hagymaneműeket Makó oly kitűnő minőségűt és oly bőségben termeszt, milyent alig más valamely község az országban.

4 Fontos összefüggéseket rögzített a két kiváló tudós, amelyhez csak annyit fűzhetünk, hogy többek között a lakosság szaporodása folytán növekedett a világhíressé vált makói hagyma termesztése, ami egész a 2. vüágháború kitöréséig fokozódott. 1856-ban a Maros szabályozásának befejezésével, a Zugoly átvágásával fejeződött be a város déli határának kialakulása. Makó déli határa ugyanis mindig a Maros középvonala volt. A Maros-szabályozások, átvágások (tárnoki, lúdvári, nagyhányási stb.) a folyó vonalát lényegesen megváltoztatták, de ez által a város területének nagysága nem változott, csaknem akkora területek estek le, mint amekkorát hozzácsatoltak. 1861-ben a város kiosztotta a lakosok között az egész határt. Legelő csak a marosi hullámtérben és a Kopáncs pusztai közös járáson maradt. Nem volt az országnak egy városa sem, ahol a földbirtok annyira megosztott lett volna, mint Makón. Sem nagybirtok, sem középbirtok nem volt. Lakossága viszont folyamatosan szaporodott. A növekvő népesség megélhetését csak a gabona, zöldség, hagyma, gyümölcstermelés, a tájfajta lótenyésztés fokozásával és újabb kenyérkereseti lehetőségek (tormatermelés, disznóhízlalás, libatömés) megteremtésével biztosíthatták. Az ipar csak járulékos tényezőként jöhetett szóba. Mindezen fölül kénytelen volt a szaporodó lakosság a város határain túlra, a Marostól délre, bánáti területre kirajzani, s mérföldeken megindítani a termelést. Tehát az egyre fejlődő élet kicsapott a közigazgatási határon, különösen a Maroson túlra (Bánság), szinte egy másik határ keletkezett, amely azonban elmosódott és változott. 3 FÉNYES Elek: Magyarországnak, s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geográphiai tekintetben. Harmadik Kötet, Pesten 1837. 148. 4 PALUGYAI Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Honth vármegyék leírása. Pest 1855. 282.