A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve

rületre osztva: 1. nyugati felvidéki szlovákság a/ zárt nyelvterület b/ magyar-szlovák nyelvhatár 2. keleti felvidéki szlovákság a/ zárt nyelvterület b/ magyar-szlovák nyelvhatár 3. Biharszlágyi szlovák nyelvsziget 4. Alföldi szlovákság 5. Délvidéki szlovákság. Megállapítja: „Igen érdekes, hogy a magyarság éppen a zárt tót nyelvterületen foglalt legjobban tért, tehát a városi népesség magyarosodása folytán gyarapodott, ellenben a magyar-tót nyelvhatáron térfoglalása aránylag kisebb, sőt a nyugati nyelvhatáron nem is egészen kielégítő. Ez az adat is azt mutatja, hogy a magyarság nem annyira a nyelvhatárokon hódít, mint inkább a városokban, még pedig a nemzetiségi területeken fekvő városokban is."

82 A felsorolt 5 fő terület közül a Felső-Magyarország nyugat, keleti vagy akár a nyelvhatárok estén is a szlovákok csökkenése 5%-10%-ot tesz ki átlagban az elmúlt 30 év alatt. Az Alföld szlováksága 5%-ról 3%-ra esik vissza 30 év alatt., a Délvidék szlováksága tartotta 30 évvel korábbi szintjét.

83 Kovács Alajos azon a véleményen volt még 1910-ben, hogy a magyarság természetes szaporodási rátáján felüli növekedésnek és a nemzetiségek létszámbeli csökkenésének titka elsősorban a belső vándorlások irányának alakulásában van. Szerinte csak vándoroljanak tömegével a városok felé és déli irányba az Alföldre. Ugyanis a városok feloldják tömegüket, a nagy alföldi vidéki mezőgazdaságban, ha nem alakulnak ki tömbös letelepülések, akkor úgyszintén a nagy tömegű magyarságban felszívódnak. Példákat felhozva a városok közül természetszerűleg Budapest kerül említésre, valamint Szeged és Kecskemét. Budapesten 1900-ra mintegy 30.000 fős asszimilációs vesztséggel számol az 55.000 fős bevándorlásból. Szegeden 700 főből 157 tartja meg anyanyelvét, Kecskeméten 500-ból mindösszesen 40 fő szlovák anyanyelvű maradt 1900-ra. Miskolc, mint a nagyvárosok egyike s a magyar-szlovák nyelvhatárhoz közeli iparváros is egyben 1910ben Szegedhez hasonló nagyságrendben bírt szlovák népességgel. Pontosan 749 fő élt Miskolcon a szlovákok közül, mely létszám 1920-ra 486-ra csökkent. A munkásság homogenizálódása csak a fővárosban közeledett a beteljesüléshez az 1910-es időszakban. Ekkor a munkásság 82,4%-a magyar anyanyelvű volt. Országosan ez az arány csak 63,1%. Amint már előző fejezetekben már említettük a budapesti szlovák munkások aránya 1910-re 3,6%-ot tesz ki, addig ez az országos arány 10,1%. Ez azt jelentette, hogy országosan az ipar fejlődésével, megerősödött a szlovák munkásréteg is, miközben megőrizte szerepét a hagyományos iparosság is a vidéken.

85 82 KOVÁCS Alajos: A magyarság és a nemzetiségek erőviszonyai. Magyar Társadalomtörténeti Szemle 1913. 187.0. 83 UŐ.: 175-198.0. 84 KOVÁCS Alajos: A belső vándorlások Magyarországon. Közgazdasági Szemle 1910. 34.évf. 301-318.O., 314.0., 316.0., 318.o.; MOZOLOVSZKY Sándor: Miskolc lakosságának összetétele. Magyar Statisztikai Szemle 1930/5. 353-386.0., 361.o. 85 KENDE János-SlPOS Péter: Ipari munkásság és asszimiláció Magyarországon 1870-1910. Történelmi Szemle 1983/2. 238-254.0. 243.0.