A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)

TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve

deket ismerjen s ne külön nemzetiségi, faji érdeket. Szerinte az olvaszt be, aki nyelvét érvényesíti. A beolvasztó elem pedig a beolvasztottak nem csupán nyelvét és érzületét, hanem gazdasági erejét és anyagi javait is maga számára foglalja le. Tehát szerinte a beolvasztás, vagyis az asszimüáció nagy műve a magánéletben a magántevékenység során megy végbe s ezzel szerzi meg a nemzeti társadalom az idegen nyelvű vagy fajú egyént a maga részére. Igen figyelemre méltó megáUapításokat tesz a vegyes házasságokat illetően. MegáUapítja, hogy ha két különböző nyelvű egyén köt házasságot, akkor a kettő közül az asszimilálja a saját anyanyelvének táborába az új családot, akinek sikerül saját nyelvét gyermekei anyanyelvévé tenni. így a nagy mű annak a kis embernek a házassági, érintkezési viszonyai, levelezése, gazdasági élete, családalapítása révén megy végbe. Itt látja a nemzeti beolvasztás kérdésének súlypontját.

74 Susan Gal a nyelvcserével foglalkozva fontos konklúziónak tartotta, hogy a nyelvcsere nagyon fontos társadalmi, gazdasági, politikai tényezőktől függ. Ugyanakkor hasznosnak véli a belső feltételek vizsgálatát is. Ezek közé sorolja az emberek belső mentalitását, a nyelvhez kötődő, tapadó értékrendszerét és attitűdöket. Ezek határozzák meg — véleménye szerint —, hogy melyik irányba és lesz-e nyelvcsere.

75 A nyelv messzemenően befolyással van az egyén tudatára. Az egyes nemzetiségek egyéni ül. koUektív tudata túlmutat a nemzetiségi lét ösztönösségi szakaszán. Ezzel nem lehet születni, hanem a társadalmi fejlődéssel együtt járó egyéni vagy társas tulajdonság, s nem utolsó sorban annak függvénye, hogy müyen társadalmi miliőbe, környezetbe születik bele valaki, és az ott szerzett benyomások hogyan kísérik egész életében végig.

76 Egy bizonyos, hogy azok a Magyarország területén élő szlovákok, akik a 20.század első felét megélték s végig magyar közigazgatási fennhatóság alatt, megtapasztalhatták mindazt, amit az elméletek megfogalmazói papírra vetettek. Toleranciáról egyáltalán nem tanúskodtak a módszerek. A türelmetlenség sokszor lemérhető a nyelvismereti statisztika számsoraiból is. 1890-ben magyarul 228 ezer szlovák tudott, míg szlovákul 269 ezer magyar. Ez az 1880-as évhez viszonyítva 2,28%-al több a szlovákok részéről ( 1880: 176.693). 1920-ra a lakosságon belüli lélekszámukhoz viszonyítva a szlovákok már 81%-a tud magyarul s csak 19%-a nem tud. 1930-ra a magyarul tudók aránya 86,5%, ugyanakkor már csupán 13,5% szlovák lakos nem tudott magyarul.

77 Ezek területi megoszlását mutatja a 10. sz, táblázat. Ha Budapestet vesszük szemügyre látható, hogy az egyes előretörési pontok mely időszakokra tehetők. A csak anyanyelvüket ismerők száma azt mutatja, hogy 1880 és 1890 között egy rapid emelkedés, egyfajta pressziót jelez s ez a politikai és köztörténeti eseményekből visszaigazolható. A másik nagyobb hullám 1900 és 1910 közé esik. (Lásd a 11. sz. táblázatot.) 73 Magyarság, 1933. április 5. 3.o. 74 BÁLÁS Károly: Népesedés. Bp. 1905. 383.0., 385.0., 387.0., 388.0. 75 Susan GAL: Mi a nyelvcsere és hogyan történik? Régió 1991/1. 66-76.0. 66.o., 75.o. 76 FEHÉR István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei 1945-1990. Bp. 1993. 27.o. 77 VARGHA Gyula: A magyar nyelv hódítása az utóbbi tíz év alatt. Közgazdasági Szemle 1892. 254-278.0.