A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 6. (Szeged, 2003)
TÓTH István: Szlovákok a megmaradás és a beolvadás válaszútján 1900-1948. A trianoni határokon belülre vetítve
1927-1929 között domináltak a német hangzású nevek megváltoztatói, 1930-ban a szláv hangzásúak kerekedtek fölül. 36 Föltűnőnek tartotta az értelmiségiek arányát, azt azonban már előre vetítette hogy az őstermelés kategóriában is tartós csökkenés fog jelentkezni, mivel a tömeges vitézzé avatások beszüntetődtek. Továbbra is az intelligenciára lehet számítani. 1931-ben 2.887 névváltoztatást regisztráltak. Az 1933-as év közepétől jelentős változások következnek be a névváltoztatások terén. Keresztes-Fischer belügyminiszter rendelete az eljárást olcsóbbá és egyszerűbbé tette. 1933 augusztusától 1935 október 15-ig 68.019 kérvényt adtak be ami mintegy 140 ezer ember névváltoztatásának kezdeményezésétjelentette. 1936-ban egy csökkenés, évi 8.300-as kérvénnyel, majd 1937-ben kisebb növekedéssel évi 10.400 körüli kérvény számmal apadás következett be, hogy aztán 1938-tól 1944-ig lehiggadva beáUjon 5.000-6.000 körüli évi kérvényszámra. Mindez az jelenti, hogy a két világháború közötti időszakban mintegy 235-240 ezer ember magyarosította meg nevét, hiszen elenyésző számban, de voltak akik magyarnevüket másik magyar névre cserélték, vagy éppen visszakérvényezték régi nevüket. Tömegesen ezekben a névváltoztatásokban a németek és a szláv hangzású nevet viselők vettek részt majdnem fele-fele arányba. Természetesen ezek a mértékű névmagyarosítások a már emh'tett hatósági presszió és agitáció együttes eredményének voltak köszönhetők. Bár a szláv ill. szlovák néwáltoztatók aránya is hullámzó volt, hiszen 1943-ban és 1944-ben a korábbi arányuk 50%-ról 25%-ra csökken, 1945-1946-ban 10% alatti a részvételük. Sőt a SzAF kezdeményezésére, a lakosságcserét szorgalmazó, támogató agitatív tevékenysége révén visszaszlávosító mozgalom is megindult, főként a biztosan áttelepülni szándékozók között. 37 A résztvevők körének biztos utánpótlása volt a közigazgatásban dolgozók kötelességtudatból, állásmegtartó szándékkal történő névváltoztatása. Ezek a névváltoztatások azonban nem igazi magyarosodást mutatnak. Ezáltal az asszimiláció jelentős tényezőjeként nem is vehetjük számba. Ugyanis ezek túlnyomó részt nem őszinte azonosulások, hanem felsőbb elvárásnak eleget tevő alkalmazotti engedelmeskedések. Nem hagyható figyelmen kívül a szlovákok pénzintézetek alapításával kapcsolatos tevékenysége sem. A pénzintézetekkel való ellátottság tekintetében a szlovákok nem álltak rosszul, de annyira erőteljesek mégsem voltak, hogy a magyar kormányzati köröknek aggódni kellet volna emiatt. A szlovák polgárság és vállalkozók a dualizmus idején 1918-ig 59 pénzintézetet alapítottak, amelyek azután 42 további fiók intézetet hoztak létre. Budapesten 1872-ben segélypénztár alakult, 1907-ben Budapesti Kiadó Részvénytársaság, 1909-ben Budapesti Központi Bank Rt. alakult. 1912-ben részvénytőkéje 2.000.000,- koronát tett ki. A Csanád megyei Tótbánhegyesen a Nagylaki Népbank Segélypénztárt nyitott. Békés megyében Korponai Takarékpénztár Békéscsabán létesített fiókintézetet, melynek vezető hivatalnoka Ivan Thurzo volt. A Nagylaki Népbank Tótkomlóson nyitott fiókintézetet. Ezek mindegyike 1896 és 1912 között létesült. A Bácskában létesített 36 KOVÁCS Alajos: i. m. MSSz. 1931/5. 527-528.0. 37 UŐ.: MSSz. 1932/1. 56-57.0.; KÁRÁDY Viktor-KOZMA István: Név és nemzet Bp. 2002. 128.o., 148.0., 195.0., 202.O., 306.O., 507.o.