A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

ADATTÁR, MÓDSZERTAN, RESTAURÁLÁS - TARNAI István: Visszaemlékezés 1956-ra

hangszórókból a Kossuth rádió bömbölt. Az Egmont nyitány ekkor vésődött egy életre a fülembe. Azóta is — ha hallom — azonnal filmszerűen idéződnek fel bennem ezek a napok. Tétlenül, csizmástól nyúltunk az emeletes ágyakon és vártuk a fejleményeket. Október 26-án egy civil ruhás ávóst hoztak be a nagy ebédlőbe, akit a laktanya teljes állománya előtt kihallgattak. 28-án elvonult a kerítés mentén tüzelőállást foglalt orosz tüzérség, kiosztották a karabélyokat 10-10 lőszerrel és sötétedéskor kivonultunk teherautókon a városba, hogy „átfésüljük" Buda egyes területeit, bujkáló ávósokat keresve. Mi a Budakeszi úti- és a Hűvösvölgyi ávós laktanyákhoz mentünk, de ott már senkit sem találtunk. Oda- és vissza menet megdöbbentő élmény volt az a rajongó lelkesedés, amely az utcai járókelők részéről körül vett bennünket. Meg-megállították teherautóinkat, hogy üdvözöljenek bennünket. Ekkor éreztük leginkább a nemzet teljes eggyé forrottságát, s ezért volt olyan hihetetlenül lesújtó mindaz, ami később, a pufajkások megjelenésével bekövetkezett. Ekkor szembesültünk az elmúlt napok harcaiban szétlőtt várossal, láttuk a kockakövekből emelt barikádokat, a Széna téren felborított villamost, a Déli pályaudvarról oda gurított pullman kocsikat. Október 29-én az oroszok kivonultak a városból, szétosztották az évfolyamot és kivezényelték a város különböző kiemelt jelentőségű épületeinek védelmére. A mi csoportunk, (kb. 30-an) a Fő utcai Katonai Ügyészség bejáratánál adott kapuőrséget. Az épület Fő utcai szárnyának magasföldszintjén szállásoltunk be. Más csoportok a Markó utcába, a Mosonyi utcába, a Bem laktanyába és a Böszörményi úti laktanyába kerültek. A Fő utcai portán kellett jelentkezniük a rádióban többször is elhangzott felhívás alapján az AVH-s tiszteknek, akiket az Ügyészség mögötti, Gyorskocsi utcai börtönben gyűjtöttek össze.(Később Nagy Imrééket is itt őrizték.) Néha civilek is érkeztek, nagy tömeg kíséretében. Egy délután őrségben álltam a kapuban, amikor egy „elvtársnőt" hoztak szitkozódó kísérők. Az úton leköpdösték, az arca és ruhája ennek nyomait viselte. Az érkezőket igazoltatták és felvezették a börtönbe. Őrségünket a Széna téri felkelők irányították, ezek határozott és jó fellépésű civilek voltak. A laktanyánkból és más katonai alakulattól egyetlen tiszt sem volt velünk. November 2-án, pénteken kaptuk kézbe azt a már muzeálisnak számító igazolványt, amit azóta is nagy gonddal őrzök. A Műegyetem Katonai tanszékének vezetője, Marián István írta alá és azt igazolja, hogy a Magyar Honvédség Forradalmi Bizottmánya 9729-es állományába tartozunk. (A 90-es évek elején volt egy 56-os kiállítás a Nemzeti Galériában, ahol üveg alatt egy ugyanilyen igazolványt láttam) Ennek a napnak a délutánján egy civil fegyveres rontott be hozzánk azzal, hogy a tőlünk egy sarokra eső Külügyminisztériumban feltehetően ávósok tartózkodnak, akiket le kell fegyverezni, s ehhez kért segítséget. Nagy izgalom és félelem lett úrrá rajtunk, de mielőtt elindultunk volna kiderült, hogy a felsőbb emeleteken is felkelők voltak, akiket nem ismertek fel az újonnan érkezők és tüzet nyitottak egymásra. A civil — aki mozgósított bennünket — egy kis idő multán átlőtt lábfejjel, fél lábon bicegve érkezett vissza és mondta el a részleteket, miközben elsősegélyben részesítették.