A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

DÖMÖTÖR János: A Puszták Népe és a Tornyai Társaság

dításban, mégpedig Vas István bevezető tanulmányával, és Saint-Simon emlék­irat részleteivel, valamint Thaly Kálmán magyarázó jegyzeteivel. Ezek szerző sze­rint jól egészítik ki az Emlékiratok kötetet. Szükségesnek ítéli Bónis György a magyar forradalmi hagyomány egyik legnevesebb képviselőjének, Rákóczinak ezt a szinte elfeledett művét feléleszteni. Az Emlékiratok először 1739-ben, Hágában, francia nyelven látott napvilágot, majd 1866-ban lefordították magyarra. Azon­ban nem értékelték a korábbi szerzők eléggé azt, hogy hogyan fogta fel Rákóczi uralkodói hivatását. Holott az általa vallott elvek „minden magyar forradalom szá­mára például szolgálhatnak". Rákóczi az Emlékiratok-ban a magyar társadalom négy rendjét —, papság, főnemesség, nemesség, polgárság, — teszi vizsgálat tár­gyává. Kritikával illeti a főpapságot és a főnemességet egyaránt. Rámutat arra a fejedelem, hogy bár a klérus iránt több egyezségi gesztust tett, nem sikerült meg­nyernie magának a papságot, sőt a felkelés ügyének sokat ártott XI. Kelemen pápa közbeavatkozása, melyben a szabadságharc résztvevőit kiközösítéssel fenye­gette. A főurakról sem fest kedvező képet Rákóczi Ferenc, nem voltak ugyan ellen­ségei a felkelés ügyének, de nem is mertek igazán mellé állni. A nemesség is csak előjogokat követel az Emlékiratok szerint, jobbágyaikat azonban kivonták a mun­kavégzés miatt a felkelés soraiból, ezáltal hozzájárultak annak kudarcához. A vá­rosi polgárság sajnos jobbára szegény volt, és kevés segítséget nyújthatott a közös ügynek. Végül is mindezek következtében, az egyébként is sanyargatott néptől kellett kérni ahhoz, hogy a szabadságharcot folytatni tudja. A nép fegyvertelenül indult a szabadságharcba, demokratikusan választotta vezetőit, akik azonban nem értettek a haditudományhoz. Rákóczi látta a nép szabadságvágyát és a rendi önzést, de alapvetően sajnos nem tudott változtatni a több évszázados jogrendsze­ren. A helyzet orvoslásának az alapja az Emlékiratok szerint a szabadság kivívása, az idegen uralom megszüntetése. Rákóczi nagylelkűségéről 1706-ban is tanúbi­zonyságot tett, amikor az előnyös német birodalmi fejedelemséget visszautasítot­ta és vállalta a magyar szabadság vezetésének kockázatos feladatát. Sőt 1707-ben a neki felajánlott lengyel koronát sem fogadta el. Fontosnak tartotta Rákóczi a közügyek nyilvános intézését. Erre kötelezte az 1706-ban felállított öt főkapitány­ságot is. A fejedelem azonban az ország rendjét is figyelembe vette, az országgyű­lés jogait is „féltő gonddal őrizte". Végül Bónis György megállapítja, hogy „II. Rákóczi Ferenc uralkodói elvei és gyakorlata a rendi korszak alkotmányos fejedel­mének mintájává emelik őt". Tragédiájaként szerző azt állapítja meg, hogy bár az elnyomott jobbágyság szabadságvágyát felismerte a fejedelem, de mégsem tudta a felkelést igazi népi forradalommá tenni. Derzsi Sándor szociográfiai ihletésű versben ír a szegény ember létének kilá­tástalanságáról. Takács István Szeptemberi vallomás... című versében Dante-ból kiindulva, ter­mészeti képekkel vall életfilozófiájáról. A következő jelentős írás Németh László vásárhelyi tanári működésének „ter­méke": Összefoglaló a nyolcadikban cím alatt, a filozófiával kapcsolatos pedagó­gusi gondolatait foglalta össze. Először felvázolta a filozófia történetét, az ókortól a középkoron át az újkorig. Kiemelte és összevetette az egyes korok gondolkodá­sának sajátosságait. Ezt követően a filozófia három kérdését taglalta az írás: mi a világ? mik a létezés törvényei? hogyan kell élnünk? E kérdésekre adott választ a

Next

/
Oldalképek
Tartalom