A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

MEDGYESI Konstantin: Elbeszélés történelem (oral history) a rendszerváltó korszak Makójáról

mesterek, a 80-as évek 2 tanácselnöke, 2 tanácselnök-helyettes, az MSZMP utolsó városi első titkára, a jelenlegi pártok helyi vezetői, 7 iskolaigazgató, 8 újságíró, a Makói Televízió volt és jelenlegi főszerkesztője, a hivatalban lévő rendőrkapitány, a városi tiszti orvos, az önkormányzat művelődési osztályának vezetője, a helyi polgári védelem irányítói, a választási bizottság elnöke, a térségi vízmű vezetője, a kistérségi megbízott; a Makói Művésztelep, a Maros Táncegyüttes, a Makói Közművelődési KHT és a Makói Videó- és Művészeti Műhely vezetője; a római katolikus, a görög katolikus, a református egyház papjai és lelkészei, a nazarénus és pünkösdista gyülekezet képviselői, a makói labdarúgó csapat edzője, az egyik temetkezési vállalat cégvezetője, a makói ipartestület elnöke, a munkaügyi központ kiredeltségvezetője, a makói kórház igazgató-főorvosa. A rendszerváltozás utáni makói mindennapok történetéhez szolgálhatnak adalékul azok az interjúk, melyeket a következő személyekkel készültek: a makói piac legidősebb árusa, aki 1938 óta rendszeres résztvevője a vásárnak; egy helyi parkőr, aki elmondta, hogyan lett géplakatosból munkanélküli, majd utcaseprőből parkőr; egy egykori válogatott kézilabdás, világbajnoki ezüstérmes, aki ma Makón él, s kocsmát üzemeltet; egy makói munkás, aki a 80-as években Vietnamban dolgozott, onnan választott magának feleséget, s arról is beszél, hogy nyitottak-e az ilyesfajta újdonságokra a Makón élők; egy építészmérnök, aki a makói fürdő törzsgárdájának ismert alakjaként arról a 50-60 főt számláló társaságról számolt be, akik mindennapi fürdőlátogatókként sok szempontból a legjobban tájékozottnak tekinthetőek helyi ügyeket illetően a városban, a makói törzsszurkoló, aki 1970 óta nem hiányzott egyetlen helyi foci meccsről sem; egy férfi, aki reformátusnak született, ma is kálvinistának vallja magát, résztvevője ugyanakkor a katolikus közösség életének is, mégis az evangélikus szertartás tetszik neki a legjobban, s tavaly református létére az evangélikus gyülekezet pót-presbiterévé választották; egy egykori makói sörözőtulajdonos, aki elköltözött Makóról, s Budapesten minisztériumi köztisztviselő lett, egy makói srác, aki elhagyta a várost, felköltözött Budapestre, a magyar fitnesz válogatott tagja, Béres Alexandra versenyzője lett, majd csalódott, visszatért Makóra és itt indított vendéglátó ipari vállalkozást; egy idős asszony, akinek kúriájában járt többek között Móra Ferenc és Malinovszkij marsall, majd a kommunizmusban — mint mondta — egyfajta rezervátumként szolgált a család számára a hely, s aki mind a mai napig egy kicsit hordozza ennek a rezervátumi kitaszítottságnak a következményeit; egy világtalan makói ember, aki 14 éves kora óta vak, s több évtizede a helyi fürdő masszőre; egy színes bőrű makói lány, akit 1 éves korában hagyott itt kenyai származású édesapja; egy festőként dolgozó helyi cserkészvezető, akinek működése alatt többszörösére nőtt a cserkészcsapat tagjainak száma, őt magát mégis amiatt támadták, hogy a cserkészkedést pusztán a cserkész lányok kedvéért folytatja; egy használtcikk kereskedő, aki arról beszél, gyakori jelenség, hogy akik évekkel azelőtt nála vettek mondjuk egy hűtőt, azok egy év múlva ugyancsak nála adják el bizományiként; egy kocsmáros, aki szerint a kocsmák világa a munkanélküliek számára potenciális munkalehetőséggel kecsegtet, mert aki alkalmi munkát kínál, először a kocsmában keres munkavállalókat; egy makói fodrász, akitől sokat megtudhatunk arról, hogy milyen változások történtek a makóiak életszínvonalában az elmúlt évtizedben, mindezt megismerve például abból, hogy miként csökkent vagy éppen