A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)

MAROSVÁRI Attila: A magyar cserkészet megindítása a nyugat-európai menekülttáborokban (1945-1947)

ÉLET A MENEKÜLTTÁBOROKBAN A dípík többségét menekülttáborokban helyezték el. A szövetségesek a menekültkérdés megoldásával foglalkozó memorandum értelmében német területen 1500 háromezer férőhelyes befogadó tábor létesítéséről, valamint napi 2200 kalória értékű élelmiszer-fejadag biztosításáról döntöttek.

20 A menekültek száma azonban, legalábbis az első hónapokban, messze meghaladta a becsléseket, emiatt mind az elhelyezés, mind az élelmezés állandó gondot okozott. A tapasztalatait az egyik szemtanú így rögzítette: „Nem tudom, voltál-e már menekülttáborban és ismered-e az ottani életviszonyokat? Ha nem, képzeld magad egy barakk táborban, ahol egy 1x3 méteres sávot kapsz egy szigeteletlen deszka épületben, amit pokróccal, papírral vagy azzal, amihez éppen hozzájutsz, elkeríthetsz magadnak és otthonodnak nevezhetsz. A szomszédok minden zaját áthallod, kedélyedet kósza rémhírek zavarják, az otthoni helyzet kínzóan aggaszt és egy év után már csak kevés embert látsz magad körül, akinek nem ment idegeire ez az állapot.

21 A menekülteknél még rosszabb helyzetbe kerültek a fogolytáborok lakói, akik, mint a németországi magyar menekültek ügyeivel foglalkozó Taubinger László adataiból ismert, csupán napi 600-800 kalória értékű élelmiszert kaptak, vizes barakkokban laktak, s nehéz fizikai munkát végeztek. E körülmények nem feleltek meg a hadifoglyokról szóló genfi konvenció előírásainak, ennek ellenére csak hosszas utánjárás eredményeként javult valamelyest az elhelyezésük és ellátásuk.

22 A magyar menekültek zöme nagyobb csoportokban élt azokon a helyeken, amelyeket még a nyilas kormány és a hitleri hatóságok közötti megállapodás alapján lakóterületként kijelöltek számukra. így jelentősebb magyar menekült-központok alakultak ki Ausztriában Graz, Salzburg, valamint Innsbruck, Bajorországban pedig München, Landshut, Passau, Pfarrkirchen, Eggenfelden, Dingolfing, Ganzgofen, Metten és Rosenheim környékén. A legnagyobb menekülttábor Pockingban működött, ahová azokat gyűjtötték, akik a hazatérés mellett döntöttek.

23 A dípí-helyzet a magyarországi menekültek túlnyomó többségének társadalmi deklasszálódásával járt együtt. Az egykori földbirtokosi, köztisztviselői, értelmiségi, katonatiszti státuszból rekrutálódott menekült-derékhad számára a táborok közegében nem adatott meg a képzettségüknek és szakértelmüknek megfelelő tevékenység. A táborlakók, különösen a családosok legfontosabb feladata a létfeltételek biztosítása volt, mely többségük számára a fizikai munkavégzésből származó kenyérkeresetet jelentette. Új környezetbe, egy lerombolt, menekültek sokaságát befogadni kénytelen, megszállt országba kellett beilleszkedniük, s ez többnyire reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Sorsukról, megítélésükről és helyzetük kilátástalanságáról Nagy Sándor, a Nyugat-Európái Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat vezető lelkésze adott az 1947. évi jelentésében igen 20 BORBÁNDI, 10. 21 Szétszórt árvalányhaj. A magyar cserkészet 20 éves krónikája 1946-1966. Szerk. Lippóczy Miklós, Németh Nándor és Sisa István. GARFIELD, 1966. 2. 22 Idézi: BORBÁNDI, 1985. 12., vö: FÜZES, 1994. 13-14. és 56-61. 23 BORBÁNDI, 1985. 22., PUSKÁS, 1996. 77.