A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 5. (Szeged, 2002)
BERNÁTSKY Ferenc: Az 1920-as nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen
Kisgazda és Földmíves Párt hivatalos jelöltjének 2888 aláírást tartalmazó ajánlását Késői István gyógyszerész és Beller Gyula kereskedő adta be. A Pálossy Dénest, a Keresztény — Keresztyén Kisgazda és Földmíves Párt jelöltjét, támogatók nevében Kurucz József és Varga T. László kereskedősegédek mutatták be az ajánlóíveket. Szabó János és Farkas Péter Kacsó Gyulát, a Magyar Munkások Országos Pártjának jelöltjét ajánlották a megfelelő számú ajánlat benyújtásával. Zombori István asztalos és Nagy Mihály gazdálkodó Sallay Ivánt, a Keresztény — Keresztyén Kisgazda és Földmíves Párt jelöltjét ajánlották a megfelelő számú aláírást tartalmazó ajánlóívek becsatolásával. A választási bizottság Pálossy Dénes választáson való indulását nem engedélyezte, mivel az 528 ajánlásából 158 érvénytelennek bizonyult. Aláírói egyrésze nem volt felvéve a választói névjegyzékbe, másik része, pedig Szádeczky Lajos ajánlási ívét is aláírta, és az övét hamarabb adták be ellenőrzésre, ezért a Pálossy Dénes ajánlási ívein szereplő aláírások érvénytelennek számítottak. így a II. választókerületben hárman indultak harcba a mandátumért. 81 A Kisgazdapárt színeiben a párton belüli frakcióharcok miatt indult egy választókerületben több jelölt. A választási kampány finisében a Lázár Dezső képviselőségét támogatók több éles hangú írásban támadták Emichet, mondván nem a kisgazda érdekeket fogja képviselni, nem értheti a kisgazdák életét, problémáját, nem él Vásárhelyen. 82 A legélesebb támadás során már Budapest megbüntetését is követelték. 83 Válaszul a Magyar Nemzetőr 1920. június 9-én a „Kit válasszunk meg?" című írásában határozottan kiáll Emich mellett, mondván: „Kifejtettük lapunk hasábjain, hogy nekünk olyan képviselő kell, aki nemcsak ígérni, de ígéretét beváltani is tudja. A sors most Emich Gusztáv kereskedelmi minisztert jutatta nekünk jelöltül az első kerületben. Emich komoly férfiú... aki...amit a mai viszonyok között egy város érdekében meg lehet tenni, azt megteszi, élőpélda reá, hogy a dűlőutak javítását máris folyamatba vette, s erre a célra több mint félmillió koronát utalt ki az állampénztárból. Persze ellenfelei erre azt fogják mondani, hogy könnyű neki az állam kasszájából adakozni, de ez az acsarkodás ne tévesszen meg senkit, hanem erősítsen meg mindenkit abban az elhatározásban, hogy igenis Emich Gusztávot választjuk képviselőül, mert neki módjában áll a várost támogatni az ország kasszájával." 84 A személyeskedéstől sem mentes választási kampány után a választáson „Vásárhely közönsége olyan gyönyörű bizonyítványt állított ki politikai érettségéről, 81 CSML HL Hmvh. v. Kp.-i Vál. ir. 26/1920. II. v.b. 82 Friss Hírek 1920. június 2. 2.p., június 9. 2.p. „Csak az a képviselő érzi a mi bajunkat, aki maga is földművelő, aki maga is gazda, aki maga is a földből él."Friss Hírek 1920. június 12. 2.p. „Kisgazdatársaink! Testvéreink! Akarhatják-e az iparosok, kereskedők, értelmiségiek, mint a kisgazdák? A hatalomból vegyék ki a részüket a kisgazdák is." 83 Friss Hírek 1920. június 10. 2.p. Miért Lázár Dezső?„A bűnös Budapestet akarjuk mi lehetetlenné tenni egyszer s mindenkorra. És csak úgy tudjuk lehetetlenné tenni, úgy tudjuk mérgező hatását kiiktatni, ha a vidék egészséges vérkeringését ültetjük át Budapestre s ezt másképpen nem érhetjük el, mint úgy, hogy romlatlan, hitét megőrző, Istenét tisztelő, hazáját rajongásig szerető, saját fiainkat küldjük a parlamentbe." 84 Magyar Nemzetőr 1920. június 9. l.p.