A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

KÜRTI Béla: Jaksa János és Móra Ferenc levelezése

JAKSA JÁNOS ÉS MÓRA FERENC LEVELEZÉSE' KÜRTI BÉLA Kőhegyi Mihály (1934-2001) emlékére Több évtizedes régészeti tevékenysége során Móra Ferenc sokféle emberrel dolgozott együtt, s írásaiban változatosan emlékezett meg róluk. A tevékenységét, kapcsolatait méltató írásokban már számtalanszor idézték az alább általunk is is­mertetendő sorait, de mindig csak egy adott téma illusztrációja gyanánt. A régész Móra tevékenységét elősegítő kortársak között sajátos szerepet játszott három ta­nító, akikről Móra több ízben is megemlékezett, s kiknek Mórához való kapcsolata tisztázását kutatási feladatul tűztem ki. A Magyar Hírlap 1931. június 21-i számá­ban megjelent, A magyar paraszt c. írásában a parasztok iskoláztatásáról írva jegyzi meg Móra: „Három tanítót meg is tudok nevezni, akiknek mint régész hálá­val tartozom: az egyik Hock Lajos volt dorozsmai, a másik Kiss István kétegyházi, a harmadik Jaksa János pusztaszeri tanító." 2 Hock (később Hídvégi) Lajos tevé­kenységéről, Móra Ferenchez fűződő kapcsolatáról, Móra Ferenc dorozsmai kuta­tásairól levelezésük közreadása során már régebben megemlékeztem. 3 1969 óta folyó Móra-kutatásaimnak magam számára is meglepő érdekessége, hogy a Móra által név szerint említett tanítók közül a harmadik: Jaksa János is személyes is­merősöm volt. Mórához fűződő kapcsolatának dokumentumain ill. visszaemléke­zésein keresztül Móra Ferenc régészeti tevékenységének egy újabb (ezúttal is a szegedi határon kívül eső!) 4 részletébe nyerhetünk bepillantást amellett, hogy e dokumentumokon keresztül kettejük - egy tanyai tanító és a városi múzeumigaz­gató — kapcsolatának alakulását is nyomon követhetjük. Jaksa János 1904. december 27-én született Tömörkényben. Középiskoláit Csongrádon, a tanítóképzőt Kiskunfélegyházán, az ipariskolai rajztanfolyamot Uj­1 Jelen dolgozat az 1999. június 1-én a szegedi múzeumban, Móra Ferenc születésének 120. évfor­dulója alkalmából rendezett ülésen Móra tanítói címmel elhangzott felolvasásom némileg módosí­tott és jegyzetekkel ellátott változata. Az ott kivonatosan ismertetett Móra ill. Jaksa leveleket itt teljes terjedelmükben közlöm. 2 Könnyen hozzáférhető kiadása: Véreim. Parasztjaim. Bp. 1958. Szerk. Vajda L. 218. 3 KÜRTI 1978. — Egykori tanárom ott felsorolt életrajzi adatait az alábbi kettővel kell kiegészíte­nem: Hídvégi Lajost 1993-ban Cegléd város díszpolgárává választották. 1994. augusztus 1-én, 86. életévében elhunyt. 4 Itt nem taglalható részletesebben ez a problémakör, de kétségtelen érdekességgel bír az a tény, hogy mindhárom, név szerint említett tanító a szegedi múzeum hivatalos gyűjtőterületén kívüli lelőhelyekről tett bejelentést, s segített Mórának ásatásai lebonyolításában. Dorozsma (Hock L.) és Felsőpusztaszer (Jaksa J.) területe a Csongrád vármegyei múzeum illetékességi körébe, Kétegyháza (Kiss I.) pedig Békés megyéhez tartozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom