A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

SIPOS József: Nagyatádi Szabó István Szegeden, 1919 őszén

gazda és Főldmívespárt vezetője vette át a földművelésügyi tárcát. Ő és pártja Nagyatádival és pártjával szemben nem akart demokratikus és széleskörű földre­formot és Sokorópátkai Szabó István parasztembert is „csatasorba" állította. Te­hát a liberális — agrár demokrata Kisgazdapárttal szemben az újkonzervatív — ag­rárius Földmívespárt is próbálta az ország paraszttársadalmát megnyerni. 1919 szeptemberében Nagyatádi és hívei újra egy liberális agrár demokrata pártprogramot fogalmaztak meg. Ebben polgári demokráciát, széleskörű földre­formot, alkotmányos rendet, törvényességet követeltek, a liberális pártokat és az MSZDP-t tekintették szövetségesüknek. Az október elejétől szervezkedő liberális blokkba azonban nem lépett be, mert pártja függetlenségét minden irányba meg akarta őrizni. Ettől a nemzeti hadsereg reá és pártjára nehezedő nyomása is visszatartotta. Nagyatádi és hívei ellenezték a fehérterrort és a katonai diktatú­rát, ezért a nemzeti hadsereg tisztjei Fonyódon letartóztatták és csak Horthy pa­rancsára engedték el. (Később tudni vélték, hogy tervezett meggyilkolása után holttestét egy mozdony kazánjában akarták elégetni.) Ebben a nehéz helyzetben, — pártja szervezkedési szabadságának megőrzése miatt is, — szeptember 8-án Ka­posvárott támogatásáról biztosította a fővezért és a nemzeti hadsereget. 2 A Kisgazdapárt szervezet megerősödését mutatja az október 12-én Kaposvá­ron megrendezett nagygyűlés, amelyen a románok által meg nem szállt ország­rész valamennyi kisgazda szervezete képviseltette magát. A nagygyűlésen állító­lag több tízezer parasztember jelent meg, ahol Nagyatádi három órás beszédben számolt be a párt programjáról és a politikai helyzetről. A Rubinek-féle pártot ál-kisgazda pártnak nevezte és magabiztosan bejelentette: „Mi már nem egy-két miniszteri tárcáért küzdünk, hanem el akarjuk foglalni a kormányzásban a ben­nünket megillető helyet, mi akarjuk a kormányzást irányítani." Ekkor is a demok­ratikus földreformot követelt, de kijelentette, hogy nem akarja tönkretenni a födbirtokosokat. Ugyanakkor tűrhetetlennek nevezte, hogy a főpapok, akik most támadják a zsidóságot, ne a kisgazdáknak, hanem a dúsgazdag zsidó bérlőknek adják bérletbe a birtokaikat. A Friedrich kormányt csak akkor támogatná, ha az antant is támogatná, de erre semmi kilátás nincs. ^A határozati javaslat bizalmatlanságot nyilvánított a kormánnyal szemben, til­takozott a keresztény szellem politikai pártoskodások fertőjébe való lealacsonyítá­sa ellen és, hogy a nemzetgyűlési választásokat a Friedrich kormány bonyolítsa le. Szükségesnek tartották, hogy a pártvillongások miatt, a majd összeülő nemzet­gyűlés az „ország érdekében állandó szerepet betöltő kormányzót" válasszon. Uta­sították a pártvezetőséget, hogy az ezzel kapcsolatos memorandumot juttassák el az antant budapesti képviselőihez, és erről tárgyalásokat kezdjen a többi párt ve­zetőségével is. 3 2 Nagy képes millenniumi arcképcsarnok. Rubicon — Aquila könyvek. Bp. 2000. SIPOS József: Nagy­atádi Szabó István (1863-1924) 3 KIRÁLY I. Lm.: 133-134. p

Next

/
Oldalképek
Tartalom