A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)
PÁL József: A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1909-1908)
Valamennyi népünnepélyen volt: pezsgősátor, cukrászda sátor, virág és konfetti sátor, szerencsekerék, bicska- és karikadobáló, zsákbamacska. Az egyes sátraknál a kiszolgáló személyzet a nővédő hölgytagjaiból került ki. A sátrak munkáját a vezetőség egy-egy tagja irányította. Közülük kiemelnénk Kószó Istvánné, Fluck Dezsőné, Gárgyán Imréné, Somogyi Szilveszterné, Zsótér Dezsőné, Simíts Ferencné, Stigner Nándorné nevét. Egy-egy sátornál 30-50 hölgy tevékenykedett. Az árualapot a nővédő tagjai maguk adták vagy gyűjtötték össze. A fentieken kívül más szórakoztató eseményei is voltak a népünnepélynek. Délután: katonazene, szépségverseny, táncverseny. Érdekességként megemlítjük, hogy 1916-ban a szépségverseny győztese Móra Panka volt. (Sz. N. 1916. jún. 6.) A délutáni program csúcspontja az állatsorsolás volt, melyen 25-30 állatot sorsoltak ki. A fődíj egy fejőstehén volt, de a sertések, bárányok, nyulak, libák, kakasok, tyúkok, kutyák, cicák is értékes díjnak számítottak. A nyereménytárgyakat is a nővédő tagjai adták, vagy gyűjtötték össze. Az esti programok állandó számai voltak a katonazenekarok hangversenyei, a tűzijátékok, a tárogató hangversenyek. A népünnepélyek reggelig tartó táncmulatsággal végződtek. A bevételt kizárólag a napközi otthon létesítésére, majd fenntartására fordították, illetve a háború kirobbanása után megosztották a bevételt a napközi és a hadiárva alap között. A tiszta bevétel négy és hatezer korona között mozgott. c. Sorsjáték A pénzügyminiszter engedélyezte, — írja a Szegedi Napló 1916. febr. 6-i száma — hogy a szegedi katona árvák javára a nővédő egy ezüst keresztet kisorsoljon, és erre a célra 250 db. 2 koronás sorsjegyet bocsásson ki. A pénzügyminiszter a 10-10 százalék lottódíjat és nyereményadót is elengedte, de kikötötte, hogy a kereszt, készpénz ellenében nem váltható vissza, és a sorsjáték csak egy húzással rendezhető. A sorhúzás lebonyolításáról, és más sorsolás rendezéséről nincs tudomásunk. d. Konyhaművészeti kiállítás dr.Boros Józsefné és Maiina Gyuláné rendezte 1913. dec. 12-én a napközi otthon karácsonyfájához való hozzájárulásként. A kiállításon több mint 50 nővédős hölgy mutatta be konyhájának remekét. Közülük megemlítenénk dr.Raskó Istvánnét, aki tortával, Fluck Dezsőné majonézes rákollóval, dr.Csíkós Nagy Józsefné kappannal, dr. Lázár Györgyné fácánnal, Mauna Gyuláné tortával szerepelt. A kiállított készítményekre sorsjegyeket árusítottak, és kisorsolták. A bevétel 900 K volt. A tudósító szerint Shvoy Kálmán százados is közreműködött a sorsolásnál. (Sz. N. 1913. dec. 14.)