A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

PÁL József: A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1909-1908)

Megváltozott a pénztáros személye is, Kugler Albert helyébe Häuser Rezső Sándor, a DMKE Nevelő Intézetének igazgatója lépett. Névváltozás történt az ellenőri poszton is, Bauer Zoltán helyére Brauswetter Mária tanítónő került. A számvizsgáló bizottság is némileg megváltozott. Új felállásban így nézett ki: Várhelyi József (elnök), Jánossy Gyula, Kerner Lajos, Madár Imre, dr. Somogyi Szilveszter. Az egyesület könyvállományának gyors bővülése (erről később részletesen lesz szó) könyvtáros választását igényelte. A könyvtáros személyét Kertész Erzsébet tanítónőben találták meg, aki 1913-tól az egyesület tisztikarába is bekerült. A patronesszek lelki igazgatója 1913-ban dr. Henny Ferenc plébános lett, akit a három leánykörnél (felsővárosi, móravárosi, alsóvárosi) Lamberg Dezső és Sinkovits Frigyes lelki igazgató helyettesek segítettek munkájában. A tisztikar tagja lett, az 1913-ban megnyílt napközi otthon igazgatónője Rónay Erzsébet is, majd mikor ő 1913. júniusában a Mária Nővérek rendjébe állt, utódja Andrásovits Irma is. Az 1913-16 közötti időszakra megválasztott választmányi tagok létszámban kitöltötték a 35 fős keretet. Többségük már 1910 óta tagja volt a választmánynak, íme a névsor: Ádám Sándorné, Back Bernátné, Barta Ferencné, Özv. Berdenich Jánosné, Bödő Nándorné, Dr. Dobay Gyuláné, Endrényi Imréné, Faba Jánosné, Gál Kálmánné, Hauser R. Sándorné, Horváth Lajosné, Körmendy Mátyásné, Dr. Leitner Vilmosné, Dr. Lippay Györgyné, Meskó Antalné, Molnár Elemérné, Dr. Nagy Aladárné, Dr. Orkonyi Edéné, Polgár Lászlóné, Reök Ivánné, Reschli Mag­dolna, Rohr Jakabné, dr. Sarkady Györgyné, Sándor Ferencné, dr. Simkó Elemérné, dr. Somogyi Szilveszterné, dr. Szele Róbertné, özv. Szamossyné Tóth Margit, Vajda Béláné, Valentiny Ágostonné, Vén Andrásné, Vészits Lajosné, özv. lovag Worzsikovsky Károlyné, Zsótér Dezsőné (Évkönyv IV. kötet. 27 és 68-69. old.) Az egyesület taglétszámának növekedése az első három év után lelassult, majd csökkenni kezdett, illetve stagnált. Ennek oka részint az elhalálozás, részint a kilépés, de egyeseket, mivel nem fizettek tagdíjat törölni kellett. (Évkönyv. V. kötet. 11. old.) íme a taglétszám alakulása az egyes évek végén: fővédő védő díszelnök alapító jótevő rendes tisztb. Pártoló össz. 1912. dec. 31-én 1 2 5 48 197 593 6 6 857 1913. dec. 31-én 1 2 5 50 185 619 5 10 877 1914. dec. 31-én 1 2 4 50 160 580 6 12 815 1916. dec. 31-én 1 2 6 105 165 529 8 19 835 1917. dec.31-én 1 2 6 134 168 511 7 8 837 (Évkönyv. IV. kötet. 33.old; V. kötet. 48. old; VIIL kötet. 41. old;)

Next

/
Oldalképek
Tartalom