A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

PÁL József: A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1909-1908)

város négy templomának Szent Antal Perselye, annak igazgatónője, Gárgyán Imréné is alelnök lett. (Ugyanott) Változott a lelki igazgató személye is: A lemondott Szabados István helyére Mátyás Bélát választotta az 1911 tavaszi közgyűlés. Változást hozott 1911-ben az is, hogy a patronázs csoportok lelki életét irá­nyító Kelemen András és Sinkovics Frigyes lelkészek, lelki igazgató helyettesként a vezetőség tagjai lettek. (Sz. N. 1911. márc. 25.) Ugyancsak a vezetőség tagja volt a háromra emelkedett patronázscsoport előljárónője: Gönczy Mária, Kopasz Erzsébet és Rónay Mária. Ugyanekkor a pénztáros mellé egy ellenőrt — Bauer Zoltán városi számvizsgá­lót — választottak. Sőt a pénzügyi fegyelem teljes biztosítására, számvizsgáló bi­zottságot is létrehoztak. Ennek tagjai lettek: Meskó Antalné (elnök), Madár Imre, dr. Sirsich György, dr. Somogyi Szilveszter és Várhelyi József. (Sz. N. 1911. márc. 31.) A választmányi tagok száma nem nőtt lényegesen (26-ról 32-re), de személy­csere most is történt, és néhány, később jelentős szerepet játszó ismert személy (begavári Back Bernátné, dr. Dobay Gyuláné, Bauswetter Mária, Valentiny Agostonné) most lett tagja a választmánynak. A patronessz testület létszáma nem változott, de megváltozott összetétele, mivel az elköltözött patronesszek helyébe jelöltek léptek, az ő helyükre pedig új je­lölteket vettek föl. így a tagok és jelöltek aránya 11:10 lett. A patronesszek testületét 1910-ig özv. Nagy Ferencné egyesületi alelnök ve­zette, majd annak lemondása után Raskóné, egyesületi elnök vette át. (Évkönyv. I. Köt. 39. old.) A gyakorlati tevékenység során szerzett tapasztalatok rövidesen arra kész­tették az egyesületet, hogy az országos egyesület által megfogalmazott alapel­veket nem sértve, azokat részletezze, pontosabban, világosabban körülírja, né­mileg módosítsa, a helyi körülményekhez hozzá idomítsa. Ezért az 1911. márc. 30-i közgyűlésen a következő ügyrendi szabályzatot fogadták el: „A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület ügyrendje Az 1909. évi aug. hó 24-én Szegeden megalakult Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület az Országos Katolikus Nővédő Egyesület alapszabályait elfogadván, ezzel a központhoz csatlakozott, s ennek alapján úgy az egyesület céljaira, mint ezen cél elérésére szolgáló eszközökre és jövedelmekre, valamint a vidéki egyesü­letekre, mint fiókokra nézve az országos egyesület alapszabályaiban foglalt összes intézkedéseket magára nézve kötelezőnek elismeri. Minthogy azonban az or­szágos egylet alapszabályaiban a vidéki egyesületek ügykezelésére vonatkozólag részleges intézkedések nem foglalhatnak, a Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület ügyeinek vezetésére a következő szabályokat állapítja meg: 1. par. Az egyesület védői Az egyesület egyik védője a mindenkori Csanád egyházmegyei püspök, másik védője pedig nő, akit a közgyűlés, mint ilyent megválaszt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom