A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. (Szeged, 2001)

ORBÁN Imre: Szent István király tisztelete Makón a XVIII. századtól a XX. század elejéig

ben kell keresnünk szt.-István intézményeinek üdvös hatását mind politikai, mind társadalmi tekintetben, mert csak e nagyszerű eredmény, melyet a nemzet már az első királyok alatt produkált, nyújthatja nekünk azon önérzetet, miszerint büszkék vagyunk arra, hogy ephemér-idő alatt azon kor cultur népeinek sorába kerültünk. A szt.-király államrendező működése tehát basisát képezte államiságunk további fejlődésének, s elmondhatjuk, hogy I. István politikai eszéje, bölcs belátása adta hazánknak azon szilárd alkotást, mely nélkül az az ellenséges nép elemekkeli küzdelemben, mint fajrokonai valószinüleg elvészett volna. Azóta századok ültének el de az első felkent király intézményeinek messze kiható dimensiói még ma is részben fenállnak és hirdetik a nagy király bölcsességét. — Isten jóvoltából már ezredéves fennállásunkat is megüljük nem sokára, s bár az elmúlt századok vészes viharai sokszor megingatták hazánk létének alapját, mégis él nemzet e hazán s a Kárpátok bércei még mindig a magyar dicsőséget viszhangozzák, s a négy folyó partjait édes népünk dalia tölti be. Elünk és szabadok vagyunk, de ne feledjük azokat, kiknek ezeket leginkább köszönhetjük, ne feledjük a bölcs királyt I. Istvánt, ki államiságunk alapkövét tevé le, s történelmünkben prototyp alakként jelentkezik; lebbentsük fel a multak fátyolát e napon, emlékezzünk a régiekről, hiszen a nemzeti reminescentiak, különösen most, — midőn anyagi helyzetünk siralmas volta, erkölcsi életünk cor rumpált helyzete, fájdalommal töltik be keblünket, midőn talán egy világ háború előestéjén állunk, melyen az utolsó tán, de legnehezebb tűzpróbán keilend át mennünk, — a nemzeti reminestentiak mondom, enyhitőleg hatnak minden aggódó honpolgár kedélyére, s a régi dicsőségnek érzete felvillanyozza a csüggedt lelkeket. Emlékezzünk! SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉN Vezércikk. Maros 1880. augusztus 22. Szerző: S. Ünnepeltünk. Igazán szivből. A kegyelet, a hála adóját rovtuk le azon ember emlékének, kinek nevével össze van fűzve minden, mi előttünk mint nemzet előtt szent, melynek csak gondolatára is kitör belőlünk az öröm, az elragadtatás hangja. A magyar állameszme legmagasztosabb személyesitője; elseje azoknak kiket a magyar szent korona népének védőjévé vezérévé fölkent, legkiválóbb alakja azoknak, kikben honszeretet, becsületesség s hatalom csodás összhangban egyesült. Amaz elmúlt nap órái már csak édes emlékek, legyenek e sorok is emlékének szentelve István királynak, a magyar nép mint nemzet megteremtőjének. Mi volt Istvánnak czélja fejedelemmé választásakor: biztositani nemzetének a helyet a keresztyény népcsaládok között. Biztositani létét. S mit tőn? Tudta azt, hogy a megkeresztelkedés a keresztyény erkölcsök s műveltség átvétele lehetett csak feltétele a magyar nép megmaradásának Európában. Mert ha folyton az Ázsiából hozott szilaj harczvágynak engednek, lassanként elhullanak azon ütközetekben, melyeket a szomszéd tartományok hadaival folytatnak. Pedig