A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
ORBÁN Imre: A nazarénus gyülekezet megjelenése és térhódítása Makón
A „kihallgatás" végén a lelkész az állhatatosukat, Lőkös Józsefet és az asszonyokat fölszólította tévelygéseik elhagyására, református hitük gyakorlására, és ezzel elbocsátotta őket 34 . Ennél komolyabb konfliktus alakult ki a temetések miatt. Az ellentétek majdnem tettlegességhez vezettek. Az eset egyben példázza a hangulatot, mely Makón az ügy kapcsán kialakult. A nazarénus felekezetű Gera Pál 35 két éves Éva nevű leánya 1866-ban március elején meghalt. A feszültségek kerülése végett a szülők a református egyházzal szemben vállalták, hogy a temetéskor szokott minden költséget: a halotti anyakönyvbe való bejegyzést, harangdíjat, kántornak a stólát kifizetik, de ezeket igénybe venni semmi képen nem akarták. Nem kívánták a szokásos kikísérést, sem a háznál való búcsúztatást, a búcsúztatáson, kikísérésen és magán a temetésen részt vevő iskolás gyermekek énekét, beszédet, imádságokat. A legegyszerűbb módon, kerülve minden föltűnést, jeltelen sírba akarták halottjukat eltemetni. Nem tartották megengedhetőnek az egyházi szertartások külsőségeit. 36 A lelkészi hivatal látva, hogy a nazarénus kérdés egyre súlyosabb, az előző keresztelési ügynél határozottabb föllépésre szánta el magát. Az egyház elleni merényletről, meggondolatlanságról, tudatlanságról, sőt rossz akaratról beszélt. Azonnal a főszolgabírói hivatalhoz fordult kifejtve, mivel a nazarénusok a törvény által el nem ismert felekezet, „a szándékolt szertartás nélküli temetés nekik meg nem engedhető, " s mivel félő, hogy az egyházi szertartás alatt kellemetlenségek lesznek, a hatóság intézkedését kéri a szertartást végző egyházi ember számára. Lényegében tehát karhatalmi beavatkozást sürgetett. A főszolgabíróság behívatta az apát, intette, „halottjának; az eltemetése a szokásos — értsd református — szertartások szerint fogván történni, azok iránt a legnagyobb kegyeletességgel viseltessék," de karhatalmat nem rendelt ki. Az apa egy szót sem szólva, az előadottak meghallgatása után hazament, és, ahogy általában, most is igyekezett hittársaival a lehető leghamarabb eltemetni a gyermeket. Mivel tartani lehetett az egyház megkerülésétől, a lelkészi hivatal — hívás nélkül — a kántort küldte ki hat iskolás gyermek kíséretében a szertartást elvégezni. A háznál semmi szokott előkészületet nem találtak. A koporsó számára az udvaron ravatalt nem emeltek, oda az egyházi emberek számára székeket nem készítettek, sőt az általános szokással ellentétben az udvar kapuit csukva tartották. Nem rendeltek halottas kocsit. A munkához is használt lovas kocsijukon szándékoztak a holttestet a temetőbe vinni. A két lovas fogatot Csávás József készítette elő. Zavaros helyzet alakult ki. Egyfelől a kántor próbálta az egyházi szertartáshoz 34 Egyházi gyűlések jegyzőkönyve 1864. április 25.-1869. április 4. 150/ 1865. Mú. Ref. It. 35 Gera Pál szintén református, 1869-ben már tanyai lakos, tehát valószínűleg földműves. Felesége Kocsis Anna református nő. Egyházilag törvényes házasságban éltek. Később Csávás József volt 1118-as számú tanyájába költöztek. Gera 35 évesen tüdővészben halt el. Az eset idején 30 éves fiatal ember. 36 Minderről Szőllősi így írt: „A temetéseket a legegyszerűbben végzik, s a szánalomnak, a megindulásnak a legkisebb jelét sem mutatják -se szeretet érzelemit erőszakosan elfojtják. (...) ezek pedig tulajdon édes atyjok vagy édes anyjokról sem tesznek jó szót, és ha felekezetükhöz nem tartoztak, még ezeknek temetésére sem jelennek meg." SZŐLLŐSI 1870. 22. 1.
