A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

MARJANUCZ László: Magyarcsanád vázlatos történeti demográfiája

1836-ban regisztrált népességszámhoz (2530) viszonyítva a számított születések száma (137) 5,45%-os arányt tett ki, míg ugyanez a viszonyszám 1897-ben, amikor az össznépesség 3154 főre rúgott, és 133-an születtek, már csak 3,85%. Számszerűen szinte ugyanannyian születtek a kezdő (1217) és az utolsó (1219) dekádban, ám időben felfelé haladva majd minden évben zsugorodott az össznépességhez viszonyított születési arányok nagysága. Az utolsó csoportosítás már csak három évet ölel fel, de az egy évre átlagolt születésszám (122,3) alapján kalkulálható dekádnagyság alig több mint az előzőé: 1225. Hasonló következtetésre jutunk az ezer lakosra jutó születésszámok vizsgálatával. A házastermékenység mérésére kialakult legelterjedtebb módszer az ezer lakosra eső születések kiszámítása. Ez korszakunkban 49,12 ezrelékes átlagot ért el, ami az országosnál jobb, illetve nagyjából megegyezik azokkal a helytörténeti mikrovizsgálati eredményekkel, amelyeket a különböző monográfiákból olvashatunk ki

3 Magyarcsanádot mindenféleképp az ország magas termékenységű területei közé kell sorolnunk. Ritka volt Magyarországon az olyan falu, ahol az ezer lakosra jutó születések száma meghaladta a 40-et. Csak olyan helységek mutatói lépték túl ezt a számot, ahol egy zömében fiatalokból álló népesség települt meg, amüyen Magyarcsanád is volt néhány emberöltővel korábban. Míg országosan a termékenység csökkenését regisztrálták a hivatalos fölmérések, különösen a nyugati vidékeken, addig a keleti térség — benne Magyarcsanáddal a magasabb termékenységű sávba tartozott.

4 Ha összehasonlítjuk a két végpont 1828 és 1900 születési ezrelékeinek nagyságát azt tapasztaljuk, hogy 1828-ban a 25 százalékkal kisebb össznépesség ugyanannyi születést produkált mint az 1900-as nagyobb lakosságszám, éppen ezért az ezrelékek eltértek egymástól: 1828-ban 55,05, 1900-ban 40,03 volt ez a mutató. Tehát a születések, bár nem drasztikusan, de csökkentek. Okát egy általános társadalmi jelenségben látjuk: a vagyonféltés, birtokmegőrzés vágya visszafogta Csanádon is a házastermékenységet. Ha nem is vált általánossá az egyke a XIX. században, a befejezett családnagyság, vagyis a férjezett asszony életben maradt gyermekeinek száma az anya szülőképes korának végén, 3-5 körül alakult, a korábbi 5-8 helyett. Ezzel szemben a házasságok erős fluktuációja mögött végül is az emelkedés folyamata húzódott. Ez csak azt bizonyítja, hogy a házaskorú emberek életük természetes keretének a családot tartották. Míg a házasságkötések lassú emelkedése az emberek családalapítási vágyával függött össze, addig a házasságon belüli termékenység a század vége felé a születésszabályozás jeleit mutatta. Valamikor a hasznos munkáskéz gyarapítása vezérelte elsősorban szülőket a minél nagyobb családnagyság elérésére. A századfordulótól tapasztaljuk, hogy a cél már a megszerzett státusz változatlan átörökítése az utódokra, a kevesebb gyereknek több és jobb neveltetés biztosítása, a megélhetést nyújtó birtok és vagyon lehetőleg egy tagban való megőrzése.

5 Ez a szemlélet különösen a szerb gazdákat hatotta át, akik a legkorábban kezdték el a születéskorlátozást. Később a magatartás a románokra is átragadt, náluk is társadalmi szempont lett a kevés gyerek, akiket szépen lehet járatni, öltöztetni, megfelelő módon iskoláztatni stb. Az ef3 KOVÁTS Zoltán: A népességnövekedés. In: Szeged története 3/1. Szerk.: GAÁL Endre. Szeged, 1991. 505. p. 4 Magyar Statisztikai közlemények. Az 1910. évi népszámlálás. Buda pest 1912. 42. kötet.