A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
Ifj. LELE József: Tápé temetői
fillért fizettek. Ha ezeknél több lobogót kértek a temetéshez, akkor annyiszor. 14 fillérbe került, ahánnyal többet vittek ki. Klerika címén (gyászmisénél) használt szentelt gyertyáért, amelyek a főoltáron égtek, darabonként 9 krajcártól 14 krajcárig fizettek. Kis halottnál (hét éves korig) —, szól tovább az 1890. évi rendelkezés — karingben 63 krajcárt, pluviáléban palástban 1 Korona 62 krajcárt fizettek. Öreg halott esetében karingben 84 krajcárt, pluviáléban pedig 2 Korona 10 krajcárt kellett fizetni. Három-papos temetésért impositióval 8 Korona 40 krajcárt számláztak. Requiem liberóval 2 Korona 10 krajcárért, liberó nélkül 1 Korona 05 krajcárért, csendes mise 50 krajcárért. Érdekesség, hogy nem tápaiak dupla stólát kellett, hogy fizessenek. A kántor illetéke: Nagy temetés búcsúztató nélkül 1 Korona, Kistemetés (karinges pappal) egyszeri szentmisén, kiénekléssel: 40 krajcár, háromszori kiénekléssel pedig 64 krajcár volt. Halottbúcsúztatókért a kántor szabad síd/óval rendelkezett. Harangozási díjak: lélekváltság harangozásért 10 krajcárt, temetőbe (utcai menetnél) kísérésnél nagyharanggal 50, kisharanggal 30 krajcár fizetség járt. A sírásó Illetményéről egy későbbi adatból értesülhetünk. A halottat sáros időben vállra vett szentmihálylován, száraz időben lovaskocsin, télen lovasszánon vitték a temetőbe. Ezt a munkát távolabbi rokonok vállalták. Mint ahogyan még századunk (1900-as évek) derekán a sírt is a távolabbi rokonok ásták, ugyanők is hantolták el a halottat. Gyakori volt Tápén is, hogy az elhalt hozzátartozók lelki üdvéért „Ájtatos szentmise alapítványt" tettek a túlélők. Sőt, sokan még életükben tettek üyen alapítványt. Egy 1901-ből ránk maradt alapítvány 19 arról tudósít, hogy „Özvegy Kószó Mihályné született Molnár Anna ájtatos alapítványa kettő örökös szentmisére: özvegy Kószó Mihályné a tápéi szent római katholikus egyház buzgó híve Négyszáz (400) Koronát fizetett be minden levonás nélkül ezen váczi egyházmegyei főhatóság útján a kegyes alapítványok váczi központi pénztáránál, azon vallásos kívánalommal, hogy ezen alapítványul szolgáló összeg kamataiért a tápéi templomban Szent Mihály ünnepét követő héten két énekes szentmise áldozat mutattassék be az Úrnak: az egyik az alapító nő lelki jólétéért, amíg életben van, elhunyta után pedig lelkiüdvéért; a másik boldogult férjének Kószó Mihálynak lelkiüdvéért. Az évi esedékes kamatokból kapjon: a lelkész 10 Koronát., a kántor 2,88 Koronát, a harangozó 1,44 Koronát, a többi a templom pénztárát ületendi." A fentihez hasonló Ájtatos, illetve Örökös szentmise alapítványból számosat őriz a tápai plébánia egyházközségi irattára. Föntebb szólunk arról, hogy a faluvezetés egyes tagjai ádáz küzdelmet folytattak azért, hogy az új (a mai Rév utcai) temető visszakerüljön a község tulajdonába. A História Domus 66. oldalán 20 ez áll: „1908. A község képviselőtestületének néhány szájhőse a temetőt el akarta venni az egyháztól." Ugyancsak a História Domusban írja még az akkori plébános dr. Bogoss Béla esperesplébános 21 : „A községi képviselőtestület Kozma Mihály indítványára községi tulajdonba akarta venni a római katolikus temetőt, de a vármegye elutasította." 19 Egyházközségi Irattár, Tápé. 20 História Domus, 66. 21 História Domus,68.
