A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
MEDGYESI Konstantin: Mindszenty bíboros és a Marosmenti Mária-napok
Kérjük Bugár elvtársat, hogy postafordultával küldjön részletes jelentést, illetve magyarázatot a fentiekre vonatkozóan. Kérjük az ügy azonnali részletes kivizsgálását. Egyben kérjük három példányban való megküldését Hamvas püspök által kiadott prospektusnak is, melyben a „Boldogasszony anyám" kezdetű egyházi ének benne van. Várjuk az Elvtársak sürgős válaszát! Szabadság! Aláírás olvashatatlan 11. Bugár János levele Farkas Mihálynak 169 Magyar Dolgozók Pártja Csanádmegyei Pártbizottsága. Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének Farkas Mihály elvtárs. Kedves elvtárs! Az 1948. V. 24-én hozzánk intézett Mindszenty gyűléssel kapcsolatos levélre válaszolva a következő a megállapításunk. A Csanádpalotai Nemzeti Bizottság tagjai egyáltalán nem foglalkoztak a Mindszenty Márianapra való toborzással és erről nem is tudnak semmit. Megállapításunk az, hogy a pártszervezetünk vezetősége részéről sem tudnak erről. Sőt, a csanádpalotai Nemzeti Bizottság tagjai aktívan bekapcsolódtak a MDP megyebizottsága által kezdeményezett Szabad Föld Tavaszi Vasárnapok megtartásában Csanádpalotán. A dombegyházi pártszervezet vezetőségünk pedig szintén nem vett részt a Mindszenty Márianapra való toborzásban. Azt azonban itt még nem sikerült megállapítanunk, hogy egyes párttagunk nem vett>e részt a Mindszenty Márianapra való agitációban. Mellékelten három példányban megküldjük dr. Hamvas püspök által kiadott prospektusnak „Boldogasszony Anyánk" kezdetű egyházi éneket. Makó, 1948. május 26. Bugár János Megyei titkár 169 Uo.