A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)
MEDGYESI Konstantin: Mindszenty bíboros és a Marosmenti Mária-napok
Eközben Bugár János — a szerveződő Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Csanád megyei Bizottságának titkára — részére levél érkezett Budapestről Farkas Mihály titkárságáról, amelyben információt kértek a helyi pártvezetéstől, igaz-e hogy Csanádpalotán a Nemzeti Bizottság kezdeményezésére kijelentették, a Mária-napon, Mindszenty makói tartózkodása alatt más összejövetelt rendezni nem lehet. A budapesti pártközpont úgy értesült, hogy Dombegyházán maga a pártszervezet is részt vett a Marosmenti Mária-nap szervezésében. Felszólították Bugárt, hogy az ügyet azonnal részletesen vizsgáltassa ki, és postafordultával küldjön részletes jelentést 140 (10. függelék). Bugár János május 26-án válaszolt Farkas Mihálynak. Beszámolt róla, hogy a vizsgálat megállapította, a Csanádpalotai Nemzeti Bizottság tagjai egyáltalán nem foglalkoztak a Mária-napra való toborzással, és erről nem is tudnak semmit. „A dombegyházi pártszervezet vezetőségünk pedig szintén nem vett részt a Mindszenty Mária-napra való toborzásban. Azt azonban itt még nem sikerült megállapítanunk, hogy egyes párttagunk nem vett-e részt a Mindszenty Mária-napra vonatkozó agitációban." 141- így Bugár (11. függelék). A makói képviselőtestület május 28-i ülésén Kiss Imre polgármester előterjesztette határozati javaslatát, amely Mindszenty beszédét „a demokrácia ellen intézett támadásnak" nevezi. 142 Szőnyi Imre, a Független Kisgazdapárt képviselője „túl erős hangúnak" találta a javaslatot. „A város lakossága 36.000, ennek fele római katolikus. Ezzel számolnunk kell és nem elfelejtenünk, hogy Mindszenty bíboros érsek Makó város fele lakosságának az egyházi feje. A hithű katolikusok — mert feltételezem, hogy mind az — nem veszik jónéven, hogy az egyházuknak főpapjáról ilyen hangon mond véleményt a képviselőtestület." — mondta Szőnyi. 143 B. Papp Mihály (Nemzeti Parasztpárt) pártja nevében elfogadta a határozat szövegét. „Nem tartom elég erősnek, még több erőt kell kifejteni benne. Nyilván, Szőnyi képviselőtársam nem hallotta a hercegprímás előadását, melyben azt állította, hogy az állami iskolában ezután amennyire szűkítik az egyházak befolyását, annyira bővítik a fegyházakat, fogházakat és börtönöket, s beszédében a demokráciát is támadta. Nyilvánvaló, hogy ha nem ő mondta volna ezeket, már rég nem is volna szabadon." — hangoztatta a parasztpárti képviselő. 144 „Aki hallotta, az tudja — kezdte fejtegetését Répási Imre kommunista városatya —, hogy minősíthetetlen, a legmélyebben elutasítandó és feltétlenül visszautasítandó hasonlatokkal igyekezett [ti. Mindszenty — M. K.] a katolikus híveket megtéveszteni. Nagyon jól jegyezte meg B. Papp képviselőtársam, hogy egyenesen sértő kijelentéseket tett." 145 Kiss Imre polgármester a vita zárszavában elmondta, ő nem tartja erősnek a javaslat hangvételét: „Sokkal különb kifejezéseket el tudnék képzelni, amelyeket megérdemelne [ti. Mindszenty — M. K.] azon beszédek miatt, melyet nemcsak Makón, hanem az ország különböző részein hónapok óta elmondott a magyar demokrácia ellen. Éppen ezért én a javaslatomat fenntartom és kérem a 140 CSML CS. M. Arch. 40. f. 2. cs. 48. ö. e. 20/11/8 - 1948. 141 Uo. 142 Makó Város Levéltára (MVL) 277 kgy. 7747 ikt/1948. 143 Uo. 144 Uo. 145 Uo.