A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 3. (Szeged, 2000)

ZOMBORI István: Almai (Aigner-Rengey) Gyula szegedi polgár visszaemlékezése 1848-1849-es honvédszolgálatára

domb mellől elkezdték működésüket szemmel látott eredmény nélkül, mert golyóink kivétel nélkül még a sánczpart előtt már a földet szántották; ezen ügyetlenkedés megbirálására századunk leg hivatottabb volt, mert bennünket Damjanits lőtávolban s teljesen fedetlen a sánczfelé meneteles helyre állított czéltáblául; sajnosán kellett ezt tapasztalnunk, mert ágyúinkra történt néhány lövés után az ellenséges golyók bennünket tisztelgettek a rosz irányzat daczára néha olyképpen is, hogy sorainkat már-már megszakítani fenyegették; ez természetesen a sorokban nagymérvű mozgolódást de földre bukdosást is idézett már elő; — látva ezt Damjanics — agyon lövéssel fenyegette azt ki még egyszer lebukni merészel, de azért bennünket fedezettebb helyre nem vezényelt; — hogy mi czélja volt az indokolatlanul ostoba felállításnak akkor, midőn sem előre nem mehettünk, sem fegyverünket a távolság miatt nem használhattuk, — nem tudtuk, a honvédek azonban katona hicznek nevezték /: értsd katona edzés :/ valószínű azonban, — hogy Damjanitstól az egész csak bosszú műve volt, mert kezdetben a honvédek Damjanicsot nemigen kedvelték s sokszor is megtámadták a szegedi Tiszavidéki újságban a fentihez hasonló eljárásai miatt, mire Damjanics egyízben a zászlóalyj előtt nyíltan is kijelentette egy illy czikk következtében, hogy „no megálljatok ti írástudó farizeusok, majd megtanítalak én benneteket." Alig hogy meglett tiltva Damjanics által a földre bukdosás már is áldozatul estek néhányan részint halva, részint sebesülve, azok között egy iskola társam egy szegedi gyógyszerész fija Bauernfeind Gyula is ball lábszárán kapott seb következtében mellőlem szinte a földre bukott; több volt már az áldozatok száma mikor Damjanics megelégelvén a komédiát, más emberségesebb helyre vezényelt bennünket s kezdte meg egy borbély legény sebesülteink vagdalását és kötözését s délről jól elhaladt már az idő, mikor Bechtold visszavonulót veretett s csendes menetelünk közben társától mindenki csak azt tudakolta, ha váljon nem tudná e megmondani, hogy miért is jöttünk Földvár alá a felelet csak az volt támadtatni s igazuk volt, mert a bölcs vezérlet folytán csakugyan mi lettünk a megtámadottak és megveretettek, mert a ráczság sánczaiba maradva több mint bizonyos, hogy ágyú lövéseink tapasztalt rosz irányzása miatt azok közül egy sem érezte annak hatását, még ellenben zászlóalyjunkból holtak és sebesültek nem kevesen voltak. Becsére visszatérve a zászlóalyj szolgálaton kívüli része, magam a szabad időt felhasználva a főtérre mentem szétnézni s amint Damjanits lakásához értem, csibukozva veres fezzel a fején Damjanicsot már az ablakon kikönyökölve pillantottam meg, — nem volt már más hátra — katonásan tisztelegtem, — távolról sem sejtettem a következőket; — Damjanits úgyszolva minden előzmény nélkül kérdezte tőlem, ha váljon nem e én vagyok az a szegedi, kivel neki öltözéke miatt baja volt, igenlő válaszomra mondta jó — tehát te fogod gőzhajón Szegedre kísérni a sebesülteket, jelentsd magad a segédtisztnél s tisztelegve az ugyazon épületben volt segédtiszt nevem és századom jegyzékbe vévén utam tovább folytattam s másnap megkaptam a parancsot a szegedi útra; — estefelé értünk Szegedre a 27 sebesülttel; keserves utunk volt, a szenvedő kisebb nagyobb mérvbeni sebesültek fájdalmuk enyhítésére szólt különbféle kívánságaikat alig győztük kielégíteni; Szegeden hordagyakon szálították őket a korházul időközben berendezett régi gymnasiumi épületbe, Bauerfeind gyógyszerész pedig a vett értesítés folytán Gyula fiját laká-