A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

Az anyagi bázis növekedése lehetővé tette - az alapellátás (orvosi ellátás, gyógyszerelés) mellett - az ápolási munka minőségi javítását is. Természetesen ehhez kellett Galántai igazgatónő jó szervezőkészsége is, aki a szakképzett gondozónők számára továbbképzéseket, a szakképzetleneknek pedig szakképesítést nyújtó szakmai tanfolyamokat szervezett. 1967 és 1980 között 91 gondozónő vett részt ilyen tanfolyamokon. (Ugyanott) Az intézet munkájának minőségi javulását jelzi, hogy 1966 előtt csak egyetlen nyugdíjas pedagógus (Dombrádi Margit) foglalkozott a gyerekekkel, bár ő rendkívül lelkiismeretes munkát végzett. Ezután megszervezték az aktív munkaterápiás foglalkozást is, melynek során 10 év alatt 108 gyereket sikerült rehabüitálni.(Lásd: Délmagyarország, 1978. jún. 27.) Természetesen tovább folyt az oktatásra alkalmas gyerekek képzése is. A Délmagyarország 1969. jún. 21-i számában megjelent írás, az általános iskola különböző osztályait végző gyerekek vizsgaeredményéről számol be. Az öt gyereket Dombrádi Margit tanította, és a Gedói Alt. Iskola 9 pedagógusa jött el levizsgáztatni őket. A gyerekek nagyon szépen szerepeltek: Kovács Éva és Balázs Árpád a hetedikből, Gém József az ötödikből, Kolompár János az első három év anyagából, melyet egy év alatt végzett el, vizsgázott kitűnő eredménnyel. Alig maradt el tőlük Békési Lajos, aki a harmadik osztály anyagából ért el 4,8-as átlagot. Az újságírónőnek a gyerekek elmondták, hogy müyen óriási nehézségeket kellett leküzdeniük az eredményes vizsga eléréséhez. Békési Lajos például, mikor az intézetbe került, nem tudta megfogni a ceruzát, ezért Dombrádi tanítónő a kezéhez ragasztotta. Balázs Árpád pedig még ülni sem tudott, nemhogy járni. Itt tanulta meg a széket tolni, és azzal közlekedni. Most büszkén újságolta, hogy ötödik osztálytól fogva mindig kitűnő. A szeüemüeg visszamaradottabb gyerekekből munkaterápiás osztályt szerveztek, ahol könnyen kezelhető anyagokból egyszerű tárgyakat készítettek. (Csongrád megyei Hírlap 1972. febr. 27.) Az elért eredményeket, tapasztalatokat tudományosan is feldolgozták. A budapesti Módszertani Intézet megbízásából a 70-es évek első felében két felmérést is végeztek. (Délmagyarország 1978. jan. 27.) Az anyagi juttatás bővebb csordogálásával javultak a tárgyi feltételek is. Lehetővé vált a dogozók részére egy szociális helyiség létesítése, két gondozási épület teljes felújítása, Ásotthalmon a főzőkonyha korszerűsítése, a mosoda és kazánház gépparkjának teljes kicserélése, a szegedi részlegben pedig a gázfűtésre való áttérés, (dr. Galántai Erzsébet beszámolója) Az intézet életében az újabb minőségi fejlődést az 1986-os év jelentette. Ekkor új pavüonok építésével az intézetben 280 főre emelkedett a férőhelyek száma. Az ásotthalmi intézetet jelentősen visszafejlesztették. Itt csak 30 fő maradt, míg a szegedi részlegben 250-re emelkedett a létszám. Az ásotthalmi részleg végleges fölszámolása 1991-ben következett be. A 80-as évek végén a fő problémát az jelentette az intézetben, hogy elvüeg itt a 2-18 éves kor közötti gyerekeket gondozták. De mivel egyre több gyerek érte meg ezt az élet kort, egyre több lett a túlkoros (1988-ban már 50 fő), és ezeket nem tudták hová elhelyezni. Sem otthon a családjuknál, sem a szociális otthonokban nem tudták őket fogadni. (Délmagyarország 1988. máj. 13.) így a felsőbb hatóságok rövidesen kénytelenek