A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

Ezeket azonban sem az élelem vásárlásánál, sem az alkalmazottak fizetésénél nem lehetett felhasználni. A püspökségen utána néztek a dolognak, és a város főpénztárosától azt a választ kapták, hogy a városnak fölös aprópénze nincs, viszont fölös számban van nagycímletű bankjegye. (PL 79/945) A problémát végül is sikerült megoldani, mert január végén Raffay gondnok kézhez kapta a várostól az első állami tartásdíjat. Az újvidéki gyerekek tartásdíjával továbbra sem volt probléma. Raffay gondnok 1945 jan. 19-én kelt beadványára a szegedi polgármester január elsejétől is folyósította ellátmányukat. Kovács Ödön márc. 22-én kelt kérelmére pedig az állami beutaltak eüátására 17 ezer pengő előleget utalt át az Irgalomháznak.(Polgm. ir. 18738/944) 1945 tavaszára, tehát Szeged város segítségével, az Irgalomház anyagi helyzete némüeg konszolidálódott. Erre az időre az intézet orvosi ellátásának kérdése is rendeződött. A városi tiszti főorvos 1944. dec.30-án a polgármester felhívására a következő válaszlevelet küldte: Az Irgalomház orvosi eüátásával a mindenkori városi orvos mint területüeg ületékes hatósági orvos van megbízva, kinek figyelmét egyidejűleg felhívtam ezen intézmény orvosi teendőinek ellátására, valamint arra, hogy az intézetet hetenként egyszer köteles meglátogatni. Az Irgalomház hatósági orvosi teendőinek felügyeletét dr. Varga István és dr. Mogán Béla városi orvosok felváltva, havonként kötelesek gyakorolni."(Polgm. ir. 18738/944) 3. A szatmári irgalmas nővérek visszatérési kísérlete 1945 március elején az intézet életében újabb bonyodalmak támadtak. Mikor Budapest és Szeged között újra járni kezdtek a vonatok, visszatért Polyák igazgató, és március elején ismét átvette az intézet vezetését. Polyák Károly után néhány nappal, az intézetben korábban tevékenykedő két szatmári irgalmas nővér - Albertina és Romana - is Szegedre látogatott. Nem hivatalosan, csupán testvéreinek fölkeresése céljából, de azért természetesen az irgalomházi gyerekeket is meglátogatták. A visszatérésről, az intézet visszavételéről nem tárgyaltak, nem is tárgyalhattak, mivel az Esztergomban lévő tartományfőnökség még a németek kezén volt. Az Irgalomházban járva, a két nővérnek föltűnt, hogy Raffay gondnok, és az intézetet vezető szegény iskola nővérek, müyen hűvösen viselkednek velük szemben, sőt Polyák igazgató egyenesen kerüli a velük való találkozást, így vele nem is beszélhettek. A hűvös viselkedés okára később derült fény. (Akkor majd részletesen beszélünk róla.) Mikor Esztergomból kivonultak a németek, és a sebészeti klinikáról szintén elmenekült szatmári irgalmas nővérek is visszatértek Szegedre, Bolgárfalvi M. Alerina tartományfőnöknő ápr. 5-én levelet írt Hamvas püspöknek. Ebben bűnbánóan elismeri, hogy az intézetnek a szatmári irgalmas nővérek általi elhagyása nagyon hibás lépés volt. „Amint méltóztatik tudni, nővéreink mind otthagyták az Irgalomházat, amit nemcsak akkor róttam meg amikor megtörtént, hanem még ma is hibás lépésnek minősítem. A tapasztalat megmutatta, hogy helyesebb lett volna a félénk, sőt gyáva menekülés helyett helyben maradni." (PL 2825/945) Teljesen meglepő azonban a távozás indoklása: nem a szovjet katonáktól való félelem, hanem a rossz ellátás. „Annyi azonban bizonyos, hogy anyagüag teljesen leromlott állapotuk, a beszerzés hiánya stb. némüeg megokolja lépésüket."