A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)
2. Az ápoltak A megnövekedett lehetőség ellenére, az új intézetben a létszám érdemlegesen nem emelkedett. 1940-ben 114 fő, 1941-ben 120 fő, 1942-ben 112 fő volt a gondozottak száma. Sőt, a háború második felében még tovább csökkent a létszám, és 1944 őszén csak 97-en voltak. Jelentős változások történtek viszont az összetételben. Csökkent a Népjóléti Minisztérium beutaltjainak száma, és az alapításkor megszabott keretüket is egyre kevésbé tudták kitölteni: 1939-ben 85, 1940-ben 80, 1941-ben 78, 1944-ben pedig csupán 60 volt az áüami beutalt. Az utánuk való fizetés is erősen akadozott, és Polyák igazgató egyre gyakrabban kényszerült kölcsön nyújtására. Ezzel párhuzamosan megemelkedett azok száma, akik után szüleik ületve önkormányzatuk fizetett: 1939-ben 30, 1940-ben 28, 1941-ben 36, 1942-ben 34 fő volt az ilyen beutalt. A Polgár utcai Irgalomházban csak a 30-as évek közepén jelent meg 2-3 fővel az ingyenes gyerekek kategóriája, az új otthonban ez áüandó jellegűvé vált, és a létszám is nagyobb lett. 1939-ben 3-an, a következő évtől kezdve pedig 6-an voltak. A nem áüami beutalások Tokodtól - Békéscsabáig, Mohácstól - Mezőkövesdig szinte az ország egész területéről történtek. A Délvidék visszacsatolása után innen is jöttek az intézetbe. Újvidék városa például 1944-ben 4 gyerek után fizetett. Lényeges változás volt a korábbihoz képest, hogy az új intézetben lányok is voltak. (Természetesen a fiúktól elkülönítve gondozták őket.) Sőt, felnőtt betegeket is fölvettek, ületve a felnőtt kort megért betegeket nem küldték el. Talán ennek tudható be, talán annak, hogy több volt a súlyosabb áüapotú gyerek, hogy az intézetben megnőtt a halálozási szám: 1939-ben 11, 1940-ben 18, 1941-ben 12 halottjuk volt. Említettük, hogy induláskor egységesen napi 2 pengőt, azaz havi 60 pengőt fizettek (állam, önkormányzat, szülők) a gyerekek után, ami nem kevés pénz volt. Arról is volt szó, hogy a 30-as évek közepén megjelentek az ingyenesen ápoltak. Az új intézetben az ápolási díj fizetése az anyagi háttér figyelembevételével, vagy egyszerűen csak megegyezés alapján történt, így némi eltéréseket mutatott. Részletes és pontos adataink csak 1944-ről vannak, és ezek szerint a küldők az egyes gondozottak után a következő havi díjakat fizették: Népjóléti Minisztérium 60 személy után személyenként 75 pengőt, Szeged városa 6 személy után személyenként 75 pengőt, Újvidék városa 4 személy után fejenként 75 pengőt, Kecskemét város 1 személy után 30 pengőt, Liszó község 1 személy után 60 pengőt, Kistengeric 1 személy után 60 pengőt, Martos község 1 személy után 60 pengőt, Tokod község 1 személy után 45 pengőt, Békéscsaba 1 személy után 60 pengőt, Mohács 1 személy után 60 pengőt, Mezőkövesd 1 személy után 60 pengőt. 16 személy után a magánküldők 1397 pengőt fizettek, mely 87,3 pengős átlagnak felel meg. Ez azt mutatja, hogy a magánküldők lényegesen több térítést voltak kénytelenek fizetni gyermekeik után. (PL 1805/940, 770/942, 1062/942, 2825/944, Délmagyarország 1940 jún. 15 és 1942 jún.28) A gondozott gyerekek szomorú állapotára - a Délmagyarország újságírója nyomán - áüjon itt néhány példa:
