A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

PÁL József: A szegedi Boromei Szent Károly irgalomház története (1929-1951)

Számtalan közművelődési és jótékonysági intézményt létesített: kollégiumokat az egyetemi hallgatók számára; menházakat aggok, árvák, veszélyeztetett és bukott nők számára. Végrendeletében minden vagyonát kórházakra hagyta. Felebaráti szeretete főleg a milánói nagy pestisjárvány alkalmával (1560) mutatkozott meg, amikor még saját ágyneműjét is a betegeknek adta. Nagyon fiatalon, 1584-ben hunyt el. A milánói székesegyházban temették el, szívét pedig a római S. Carlo al Corso templomba vitték. Halála után 16 évvel (1610) V. Pál pápa szentté nyilvánította. (Katolikus lexikon; szerk: Bangha Béla, Bp. 1931; II. kötet. 32-33 o.) 3. Az ápoló nővérek Az Irgalomház ápoltjainak gondozását a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek (röviden szatmári irgalmas nővérek) látták el, egészen 1944 októberéig, a szovjet csapatok Szegedre történő bevonulásáig. A rend alapításának gondolata Leonhard Mihály tábori püspöktől származik, aki 1830-ban elhatározta, hogy Magyarországon az irgalmas nővérek vezetése alatt a katonatisztek leánygyermekei számára nevelőintézetet alapít. A megvalósításhoz Hám János szatmári püspök segítségét kérte, aki örömmel eleget is tett a kérésnek, azzal a kikötéssel, hogy az intézet kapuja a környék leányai előtt is nyitva álljon. (Délmagyarország, 1942. jún. 28.) A Szatmári Egyházmegye területén nagyon sok volt a tehetetlen öreg, a gondozatlan árva, a beteg, sok volt a koldus, és ezekkel intézményesen keveset törődtek. Hasonlóképpen elhanyagolták a leányok iskoláztatását, nem volt egyetlen leányintézet sem. Hám János egyrészt ezért fogadta nagy örömmel a kezdeményezést (Lásd: Krisztussal a Vüág felé fordulva. Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 1842-1992; Szerk: Bura László, Kolozsvár 1992, 5. o.). Másrészt a szegény iparosszülők gyermekeként született Hám Jánostól már eleve nem áüt távol a szociális gondolkodás. (Lásd: Irsik Ferenc: Boldog emlékű Hám János szatmári püspök élete. Szatmár, 1894. 9-53. o.) 1837-ben megáüapodott az irgalmas nővérek bécsi anyaházával, hogy a magyar szerzetestársulat megvalósítására magyar leányokat küld Bécsbe tanulni. Míg a leányok Bécsben tanultak, Hám János elkészíttette az anyazárdát, így a hazatért nővérek 1842-ben, a magyar leányokkal Bécsből idejött Strasser Xavéria vezetésével, megkezdhették a rendi tevékenységet. A magyar rendház azonban a Bécsitől teljesen független lett, és a ruhájukat is megváltoztatták, hogy ezzel is a szerzet önállóságát juttassák kifejezésre. (Molnár Sándorné, dr. Szolnoky Erzsébet: Halálfogytiglan életre ítélve. Szociális tevékenységű szerzetesek. Navadat 1991, 35. o.) A szatmári leánynevelő intézet után egyre több intézményt nyitott az anyaház, majd rövidesen fiókházak is létesültek, és a rend az egész országot behálózta. Magyarországonl914-ig 46 helységben telepedtek le, és 35 óvoda, 3 árvaház, 1 óvónőképző, 41 népiskola, 3 aggok háza, 1 gyermekotthon, 1 tanítóképző, 8 kórház, 1 leányintézet, 24 beltanoda, 6 ipariskola, 1 német-francia iskola, 14 polgári iskolai tanítóképző, 4 externátus volt a vezetésük alatt. (Ugyanott 36. o.) A trianoni béke a rendet három részre osztotta: az anyaház Szatmárnémetiben maradt. Itt élt a rend általános főnöknője, akit négy tanácsos segített a rend kormányzásá-