A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

T. KNOTIK Márta: A Csongrád megyei fényképészet fénykora (1880-1896). Első rész: Szeged

IDEIGLENES JELLEGŰ FÉNYKÉPÉSZET SZEGED Szegedre csak átmenetileg jöttek külső fényképészek, ezekben az évtizedekben a vándorfényképészet itt már nem tud érvényesülni, hiszen egyre több az amatőr fényké­pész is. Doktor Albert akadémiai festő Budapestről 1883 januárjában rövid időre bérelt mű­termet. Szegedi tartózkodása alatt Bietler, Kölcsey és Feketesas utca sarkán lévő mű­termében dolgozott. 177 Lengyel Gyuláné gyorsfényképész 1887 tavaszán kapott engedélyt ideiglenes bódé épí­tésére avval a feltéteüel, hogy egy éves felmondási idő mellett köteles lesz lebontani, ha szükséges. A népkert baloldalán, a céüövő körül építhette föl a csinosnak mondha­tó fabódét. Lengyelné a fővárosi városligetben lévő Horváth féle gyorsfényképező min­tájára öt perc alatt készített képeket 40 kr-ért. Séta közben bárki lefotografáltathatta magát. Októberben a fasorban kiáüított arcképtartó áüványát összetörték és a képeket elvitték. 1888 nyarán Lengyelné a ferencrendiek engedélyével az alsóvárosi főoltárt le­fényképezte és 5. 000 példányban sokszorosította. Remélve, hogy Havi búcsúkor nagy keleté lesz. 178 Förster Anna gyorsfényképezőnek a kapitányi hivatal engedélyezte, hogy a piacon próbálkozzon üzletével. Azonban nem sok sikere volt, így fölszedte sátorfáját 1887-ben és elment. Mária Terézia főhercegnő 1889-ben „a szegedieket... az osztr. áü. vasút indóháza meüett fényképezte le ... középen Beck Pista ... oldalt szegedi polgári lányok társaságá­ban a polgármester huszárja zsinóros egyenruhában". A fényképet (T. 12249) a Vasár­napi újság közölte 1890-ben (május 12.). Zinner Viktor az aradi és csanádi egyesült vasutak hivatalnoka három fölvételt ké­szített az 1893-ban szerencsétlenül járt szegedi gyorsvonatról. A képeket Endrényi Imre könyvkereskedő kirakatában tették közszemlére. 180 Klösz György fényképész fölvételeket készített a Szeged határában folyó erdőültetés­ről. „A képeken a csemete ültetés munkájának egész története van feltüntetve". Kátay aláírással 1894-1896 között négy fényképet őriz a Levéltár. A zöldesszürke karton arannyal nyomott keretelésébe ragasztották a 15 x 20.5 cm-es fényképeket: Aüa­mi Főreáliskola, Honvédkórház, Gőzfürdő alapfalai és Fémipari Szakiskola. Kátay La­jos a Főreáliskola tanára volt. Homor István főreáliskolai tanár röntgen fényképek készítésével keltett föltűnést. Röntgen módszerével egyik tanítványa kézcsontjait, egy toüas veréb csontvázát és egy testben lévő golyót fényképezett. 182 A Mülenniumi előkészületekkel kapcsolatban többen fényképeztek a városban és környékén: 177 SZN 1883. jan. 12. SZH 1883. jan. 28. 178 SZH 1887. márc. 22, máj. 15, okt. 8. SZN 1887. máj. 15. SZH 1888. júl. 28. 179 SZH 1887. nov. 3. 180 SZH 1893. jún. 13. 181 SZH 1895. okt. 20. 182 SZN 1896. jan. 21, 30. febr. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom