A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

ZOMBORI István: Kétfejű sas és cserkész liliom. A szegedi Történeti Gyűjtemény 115 éve

jövő évre marad. Mindent elkövetünk, hogy a többi osztály leltározása és katalogizálása is, személyzeti kiegészülés után megtörténjen."

90 A jelentés kitér a tárgyévi gyarapodásra is. Részletezi a múzeum kapcsán az öt osztály konkrét gyarapodását. 5-ös pontban említi a várostörténeti - művészettörténeti osztály anyagát, amelynek állománya ekkor 1800 db. Ezt a jelentést a múzeum akkori vezetője, Szőke Mihály készítette, akiről tudjuk, hogy évtizedek óta dolgozott az intézményben, de az is ismert volt, hogy a múzeumi anyag nem igazán volt a szívügye. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az 1944-45 utáni mintegy 7-8 esztendő a Történeti Gyűjtemény 115 éves történetének legszomorúbb és legsötétebb időszaka volt. Minden bizonnyal hozzájárult ehhez az időközben bekövetkezett politikai-ideológiai változás is. Az új rendszer, a munkás-paraszt hatalom képviselőjeként nem fordított megfelelő gondot a korábbi időszak - mondjuk így - polgári társadalmának tárgyi emlékeire. Pozitívumként könyvelhetjük el, hogy egyáltalán a meglévő anyag alapvető károsodást nem szenvedett. Minden bizonnyal hozzájárult ehhez az is, hogy a múzeum jeUegénél fogva tárháza volt a régi dolgoknak és itt különösebb szelektálásra, selejtezésre - ismereteink szerint - nem került sor. 1949-1950-ben országosan megtörtént a könyvtárak és múzeumok államosítása. Ezzel egyidőben mindenütt - így Szegeden is - sor kerül a két intézmény különválasztására. Elmondhatjuk - és ez a történeti anyagra is vonatkozik, - hogy a múzeum és könyvtár egy épületben, egy szervezeti keretben történő működtetése a vitathatatlan gyakorlati szempontok mellett kezdettől fogva problémákat és nehézségeket okozott. Ez 1950-től megszűnt és a múzeum önállóan fejlődött. Ekkor, 1950-ben indult el a napjainkig használatos, korszerű elvek szerint vezetett, egységes, nyomtatott leltárkönyvben történő dokumentálás. Elsőként a képzőművészeti leltárkönyv megnyitására került sor, majd a régészeti és egyéb anyagok nyilvántartásba vételére. A Történeti Gyűjtemény anyagegyütteséből elsőként 1954-ben az Iparművészeti leltárkönyv megnyitására a került sor. Említettük korábban, hogy a Móra által 1918-ban nyitott várostörténeti leltárkönyv 1943-mal befejeződik. A képzőművészeti, régészeti leltárkönyvek ekkor már csak kifejezetten a saját szakanyagaikat tartalmazzák, így sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a várostörténeti anyag gyarapodását 1943 és az új, történeti leltárkönyv megnyitása, 1955 között, semmiféle adattal nem tudjuk dokumentálni. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem volt gyarapodás, hogy nem kerültek be anyagok, de megfelelő szakember hiányában ezek nyüvántartásba vételére csak évekkel később kerülhetett sor. Hogy ez a gyarapodás valóban bekövetkezett, azt igazolják az ún. törzsanyagok, amelyek egy része bizonyíthatóan az 1945 utáni rendszerváltás kapcsán került be. Elsősorban a korábbi rendszer utcatáblái, szobrai és egyéb anyagok jelzik a múzeum gyarapodását. A Történeti Gyűjtemény részét képezte tárgyi, ületve dokumentum anyagában az irodalomtörténeti anyag is, amelynek leltárkönyve 1954-ben indult. A történeti anyag tényleges nyüvántartását a történeti leltárkönyv megnyitása jelentette, amely 1955-től kezdődik. Ennek segítségével immár azt is követhetjük, hogy kik voltak a kezelői, pontosabban kiderül, hogy ennek a gyűjteménynek nem volt ekkor sem igazi gazdája. A múzeumban dolgozó munkatársak közül alkalmüag megbíztak valakit, és ő végezte az anyag leltározását. 1955-ben Nagy Dezső nevét találjuk, aki 1955-56-ban tartózkodott itt és 90 Uo. 366-367.