A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)
ROMSICS Ignác: Társadalmi és politikai feszültségek Magyarországon a XX. század első felében
gyott, a századforduló után, s különösen a háború alatt azonban ismét megerősödött. A radikális zsidó-magyar értelmiség vezéralakját, Jászi Oszkárt ez indította arra, hogy 1917 tavaszán lapjának, a Huszadik Századnak egyik egész számát a zsidókérdésnek szentelte. A körkérdéseire adott 50 érdemi válaszból 37 gondolta úgy, hogy a zsidókérdés a magyar társadalom egyik súlyos problémája. Ami a lehetséges megoldásokat illeti, a megkérdezettek többsége továbbra is az asszimüáció, illetve az általános demokratizálás konfliktusmegoldó potenciáljában hitt. Ugyanakkor észrevehetően megnőtt az integrálódást és a liberalizmust elitélő antiszemiták száma, s mellettük azoké a zsidó nacionalistáké is, akik az antiszemitizmusra való visszahatásként a zsidó öntudat fejlesztését, a zsidóság külön nemzetiséggé válását, és végső célként a zsidó állam megteq remtését ajánlották. (3) A föld- vagy parasztkérdés az egészségtelen birtokmegoszlásból, illetve üzemstruktúrából adódott. Vagyis abból, hogy aránytalanul kevés ember aránytalanul sok földdel rendelkezett, s közben több százezerre rúgott a modernizálódni teljességgel képtelen és az árutermelésből kizárt néhány holdas parasztbirtokosok, ületve teljesen földtelen parasztok száma. Hasonló végleteket az európai országok közül csupán a romániai üzemstruktúra mutatott. így miközben a gazdagparasztság és a középparasztság felsőbb csoportjai sikeresen polgárosodtak, a parasztság alsó rétegeit, elsősorban a földtelen napszámosokat tartós szegénység, s helyenként teljesen küátástalan elnyomorodás sújtotta. Mindezek következtében a parasztság körében nemcsak az olyan szociális devianciák terjedtek, mint amilyen az egyke és a különböző vallási szekták felé fordulás volt, hanem az őskereszténység és a modern szocializmus forradalmian egalitáriánus eszméi is. Ezek által inspirálva az 1890-es évektől kezdődően számos aratósztrájkot, bérharcot és politikai jellegű megmozdulást kezdeményeztek. A forrongásokat a csendőrség és a katonaság kíméletlenül megtorolta. Az összecsapások és a többször eldördült sortüzek halálos áldozatainak száma több tucatra, a sebesülteké és a büntetésként börtönbe zártaké több százra tehető. Nem állíthatjuk, hogy a konzervatív-liberális kormányzat és általában az uralkodó elit teljesen érzéketlen volt a szegényparasztság szociális gondjai iránt. A „szociális olajcsepp" politikájának egyes elemeit, amit a maga teljességében az ipari munkásság esetében alkalmaztak, a mezőgazdasági munkásság lecsendesítése érdekében is bevetették. A földosztást vagy a nagyobb arányú telepítést azonban elvetették. „Nem lehetünk elég merevek és eléggé határozottak annak kijelentésében - rögzítette például óliberális álláspontját Tisza István, a kor legnagyobb formátumú politikusa -, hogy a munkáskérdés soha, semmi körülmények között földosztási, telepítési elméletekkel megoldva nem lesz. [...] Azon a világrenden pedig, hogy tőke, legyen az ingó vagy ingatlan, nem juthat minden embernek, [...] nem változtathatunk." 4 A háború alatt ez a tipikusnak tekinthető orthodox megközelítés annyiban változott, hogy szociálisan érzékenyebb konzervatív politikusok - például a keresztényszocialista Prohászka Ottkokár pöspök - felvetették a frontkatonák kis parcellákkal való jutalmazásának gondolatát. 3 A legjellemzőbb válaszokat újraközli Zsidókérdés, asszimiláció, antiszemitizmus. Szerk. HANÁK Péter. Budapest, 1984. Gondolat, 13-116. 4 Gróf Tisza István képviselőliázi beszédei. I. köt. Szerk. BARABÁSI KUN József. Budapest, 1930. Magyar Tudományos Akadémia. 401.