A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 2. (Szeged, 1999)

TAKÁCS Edit: Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944 decemberéből

ilyen ritka forrásegyüttes, melynek tanulmányozása apró, de talán nem érdektelen adalék a korabeli társadalmi közgondolkodás megismeréséhez, a második világháború alatti magyarországi események mélyebb megértéséhez. AZ ELŐZMÉNYEK A második világháború ötödik esztendejében, 1944 szeptember végétől a harcok Magyarország területén folytak. A szovjet Vörös Hadsereg az ún. debreceni hadművelet sikeres befejeződésének eredményeként 1944. október 28-ra elfoglalta Észak-Erdélyt és csaknem az egész Tiszántúlt. Az augusztus 20 óta folyamatosan harcban állott 2. ukrán front csapatainak kimerültsége, veszteségei, a lőszer- és egyéb utánpótlás-biztosítása a meghosszabodott és erősen megrongált szállítási útvonalakon, mind a következő támadás előtti felkészülési idő beiktatása mellett szóltak. Az orosz főparancsnokság azonban politikai és katonai meggondolásból, Budapest elfoglalása érdekében, a Magyarországon folyó harcok továbbfolytatása mellett döntött. A debreceni hadműveletben elszenvedett vereség ellenére a német hadvezetés célja változatlan maradt: a természetes akadályok mögött kiépített állásokra támaszkodva lezárni a Budapest-Bécs irányt a szovjet hadsereg előtt. De számoltak azzal a lehetőséggel is, hogy a 2. ukrán front Kecskemét-Budapest irányban méri a következő csapást, ezért október 26-án elrendelték a Duna-Tisza közét védő 3. magyar hadsereg megerősítését. Még folytak a német-magyar átcsoportosítások, amikor október 29-én a szovjet csapatok támadásba lendültek, s ezzel megkezdődött a budapesti hadművelet. A II. ukrán front kötelékében harcoló 46. hadsereg támadása az első nap nyolc-tíz kilométerre visszaszorította a 3. magyar hadsereghez tartozó 23. tartalék-, 10. gyalog-, 1. lovas- és 1. páncéloshadosztály egységeit. A 46. hadsereg sikeres áttörését követően a 2. gépesített hadtest az Alp ár-Kiskunfélegyháza terepszakaszról megkezdte előnyomulását Kecskemét felé. Október 30-án a hadtest, megtörve a magyar 8. pót- és 20. gyaloghadosztály ellenállását, csapást mért a Kecskemét védelmére rendelt német 24. páncéloshadosztályra. Az orosz csapatok egy része 30-án körülzárta Kecskemétet, a főerők pedig tovább támadtak Nagykőrös és Lajosmizse felé a 20. gyaloghadosztály és a 8. póthadosztály ellen. Október 30-án kora reggel a 7. gárdahadtest támadása is megkezdődött, balszárnya a 20. hadosztály védelmére mért csapást. Másfél nap alatt a Duna-Tisza közén támadó szovjet csapatok teljes küencvenöt kilométeres szélességben áttörték a 3. magyar hadsereg védelmét. A szovjet áttörés hatására a német-magyar hadvezetés újabb és újabb erőket vont össze a budapesti irány lezárására. Október 31-én a 23. páncéloshadosztály egységei Nagykőrösről Kecskemét felé támadtak, hogy tehermentesítsék a 24. páncéloshadoszályt. Kísérletük azonban kudarcba fulladt: a 2. gárda-gépesítetthadtestre fölzárkózott lövészerők a harckocsicsapatokkal együttműködve november l-jén utcai harcokban befejezték Kecskemét felszabadítását. A budapesti irány kulcsának tekinthető város ezzel a szovjet csapatok kezére került, de ekkorra az átcsoportosítások következtében megtörtént az irány lezárása és a főváros keleti oldalán Attila-vonal néven kiépített védelmi rendszer megerősítése is. A védővonal három szakaszból állt, az első Alsógöd-Csornád-Veresegyház-MaglódEcser-Dunaharaszti, a második Dunakeszi-Mogyoród-Isaszeg-Pécel-Pestimre-So-