A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

PÁL László: Deák Ferenc temetési címerének restaurálása

Deák Ferenc temetési címerének restaurálása PÁL LÁSZLÓ Deák Ferenc selyemből készült fémkeretes epitáfium címere 1889. július 10-én került a szegedi múzeumba a város tanácsának adományaként. Deák temetése 1876. február 3-án zajlott le látványos külsőségek között. Az életében közmegbecsülésnek örvendő, de minden ünneplést és díszt visszautasító, puritán életvitelű Deákot a világi és egyházi előkelők végtisztességéhez hasonlóan nagyszabású gyászünnep keretében búcsúztatták. A Szegedi Híradó 1876. február 2-i száma arról tudósít, hogy Szeged törvényhatósága ötven fos küldöttséggel képviselteti magát a temetési szertartáson, élén a polgármesterrel, tagjai között pedig ott van a főjegyző is, Reizner János, aki később a Somogyi-könyvtár igazgatója, a városi múzeum megszervezője lett. így a kézírásától származó bejegyzés szemtanú hitelességű (Régiségtári Napló I. 1889/42.). E rövid bejegyzés a következő: „Czímer, üveg alatt keretben. Deák Ferenc ravataláról melyet Szluha képviselő szerzett meg és adott a temetésen fent volt küldöttségnek emléktárgyul." Nem tudjuk hogyan sikerült éppen Szeged számára megszerezni ezt a becses ereklyét, bármilyen befolyásos is volt Szluha Ágoston Szeged országgyűlési képviselője, később főkapitánya. A temetésen minden törvénhatóság, megye, város, a legtöbb egylet, iskola, egyesülés képviseltette magát, a gyászmenet elvonulása két órát vett igénybe. A koszorúk valamelyikéből megszerzett egy-egy babérág és értékes emléktárgynak számított — ahogyan az 1876. február 6-i Szegedi Híradó írta. A középkori gyászszertartások ceremóniakultúrájából eredő temetési címer feladata egyébként az volt, hogy őrizze az elhunyt főúr emlékét, hirdesse üdvözülését. Ezért a sírtól elválasztva a temetkezésre szolgáló templom szentélyfalára tették, vagy azt a helyet jelölték meg vele, ahol az elhunyt az istentiszteleteket hallgatta. A 19. századra nyilvánvalóan szemléleti változás következett be, a lélek sorsával foglalkozó tárgy elvesztette eredeti jelentését. Az epitáfiumcímer csak mint történelmi emléktárgy részesült tiszteletben, személyhez kötődése, egyedisége adta meg különleges értékét.