A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)
MARJANUCZ László: A szegedi zsidó polgárság műértékeinek sorsa a deportálások idején
E forrástani adottságok maximális figyelembevételére, azaz szerkesztési egyszerűsítések nélküli átvételére nemcsak formai, hanem tartalmi okokból is rákényszerültünk. Formai igazodásunkat indokolja az „eredetiséghez" való ragaszkodás, az „egy az egyben" való hiteles közlés szükségessége. Hozzá kell azonban tennünk, hogy terjedelmi okok miatt, a lényegen nem változtató apró módosítást mégis eszközöltünk: elhagytuk a műtárgyak előtt szereplő sorszámot. Lényegesebb problémákat vet fel azonban a kollekciók tartalmi jegyeinek a meghatározása, az egy csoportba sorolt alkotások belbecs szerint való egyneműségének vagy heterogenitásának a meghatározása. Ehhez ugyanis elmélyült esztétikai-művészeti tanulmányok és ismeretek kellenek, ami már más szakterület. Ezért a függelékben szereplő források „nyersességét" oldandó az eredeti alakban csak vezetéknévvel közölt műalkotások szerzőinek egy részénél megadjuk a keresztnevet is. Sajnos nem mindegyik művész nevét sikerült kiderítenünk, mert sokan közülük semmiféle, általunk megvizsgált művészeti „nyilvántartásban", rangsorban nem szerepelt, a szakmai esztétikai értékskálát ismertető különböző kulturális „kompaszok" nem tartalmaztak rájuk vonatkozó utalásokat. Úgy az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szerzői névsor megszerkesztését nem tudtuk azonos szempontok szerint elvégezni. Értelmező jegyzet híján azonban néhány dolgot előre kell bocsátanunk. A szegedi zsidó műértékek osztályozott jegyzékének hivatalos minősítése — tehát, hogy első, másod vagy harmad osztályú-e az illető darab ~ általában megfelel az oda besorolt művek esztétikai színvonalának. Néhány, nem elvétve előforduló szakmai félresiklás nem hagyható említés nélkül. Először is a műtárgyak klasszifikációjának viszonylagosságát kell hangsúlyoznunk, ami a műkincs-besorolás piaci és művészi vonatkozásainak keveredésében jutott kifejezésre. Csak ezzel magyarázható, hogy pl. a nagybányai iskolához tartozó Iványi-Grünwald Béla kimagasló esztétikáját többször is harmad osztályúnak minősítette a hivatalos értékítélet. Valószínűleg azért, mert nem kizárólag a mű belbecse alapján ítélkeztek, hanem az elismertség, a népszerűség mutatóit is alapul vették. A kétségtelenül kitűnő szegedi festő, a Nagybányán is megforudlt, s Ferenczitől tanuló Nyilassy Sándor a legnépszerűbb alkotók közé tartozott, de szakmai reputációja kisebb Beczúr Gyulánál, vagy Lötz Károlynál, egy-két művét pedig velük azonos rangsorba helyezték, míg alkotásai többségét harmadnegyed osztályúnak minősítették. Ha a vásárhelyi iskolához tartozó Endre Bélát, Rudnay Gyulát és Tornyai Jánost leszámítjuk, kevés helyi mestert találunk az első osztályba sorolt alkotók között. A már említett Nyilassyn kívül Károlyi Lajost érdemesítették e rangos osztályozással. Kétségtelen, hogy a többi Szegeden alkotó vagy ahhoz kötődő művész pl. Szőri József, Pálya Celesztin, Glatter Ferenc) hivatalos helyi értéke nagyjából fedi műveik érdemleges kvalitásait, de
