A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

MAROSVÁRI Attila: Iparoktatás Makón 1945 és 1956 között

házasai egyre nagyobb számú nagyipari munkás munkábaállását követelte meg. Míg a terv első, 1949 áprilisi variációja még csupán 300 ezer új ipari munkás beállításáról szólt, addig a törvénybe iktatott (1949. évi XXV. törvény) változat 480 ezer, az utolsó módosítás (1951. évi II. törvény) 650 ezer új munkás alkalmazását írta elő.

64 A megnövekedett munkaerő-szükségletet részben a segéd- és betanított munkások szakmunkásokká átképzésével, részben a technikai minimum-rendszer bevezetésével.65 részben pedig a meglévő tartalékok (fiatalok, nők, falusiak stb.) munkábaállításával kívánták biztosítani.

66 Emellett fontos feladat hárult az iparitanuló-képzésre. 1949 után a szakmunkás képzés a központosított munkaerőgazdálkodási rendszer, s így a gazdaságpolitika integráns része lett: az oktatott szakmák jellegét és a kiképzett szakmunkások számát mindenkor a népgazdasági terv többször változó - igényei formálták. A szakoktatás ezáltal politikai tényezővé vált. 1945-1949 között a képzés - láttuk - gyakorlatilag még az 1922. évi XII. tc. alapján folyt. Ez idő alatt, mint Pápai Béla írja: „A létszám volumenében és összetételében nem következett be alapvető változás. Az oktatásra a kisipari jelleget magán viselő ipar nyomta rá a bélyegét."

67 Ez nem jelentette azonban azt, hogy az újjáépítés és az 1947-től meginduló hároméves terv ne követelte volna meg szakmunkások tömegeinek munkába állását. A megnövekedett igényt azonban nem a hagyományos értelemben vett szakképzéssel, hanem elsősorban a meglévő, nagyobbrészt szakképzetlen munkaerőtartalékra épített átképző tanfolyamok útján elégítették ki.

68 A kisipari képzésre berendezkedett tanoncoktatási struktúra ugyanis nem volt alkalmas arra, hogy rövid idő alatt annyi és olyan képzettségű szakembert biztosítson a népgazdaságnak, amennyit az igényelt volna. Nagyipari jellegű szakképzésben viszont még 1949 őszén is csupán a beiskolázott tanulók egyötöde részesült.

69 Éppen ezért ahhoz, hogy a szakképzés megfeleljen a tervgazdálkodás elvárásainak, az oktatás radikális átalakítására volt szükség. A változások már 1948-től megindultak, s e folyamatok csak egyik igaz, a legfontosabb - csomópontja volt az 1949 januárjában kodifikált iparitanuló-törvény. A cél az volt, hogy országosan egységesítsék és centralizálják a szakképzést. Mint a Népgazdasági Tanács 1949. augusztus 14-i határozata leszögezte: „A munkaerő-szükséglet központi biztosítása és az ezzel kapcsolatos szakmunkaerő- képzés kétségtelen az a cél, amely felé haladni kell."

70 Az Országos Tervhivatal által kiadott egyik 1949-es dokumentum pedig így fogalmazott: „Ahhoz, hogy a szakoktatás a rá váró hatalmas feladatokat sikeresen me-