A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

FANCSOVITS György: Dokumentumok a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt történetéből 1901-1905

Dokumentumok a Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt történetéből 1901-1905 FANCSOVITS GYÖRGY A közlésre bocsátott források az újjászervezett szocialisták történetének csupán 1901-1905 közötti, legaktívabb szakaszát térképezik fel. Ezúton a kivá­logatott tizennyolc dokumentum csupán része egy ennél gazdagabb forrástarto­mánynak. Mielőtt sorra vennénk a dokumentumok jellegzetességeit, szükséges elöljáróban rámutatni e párt- és mozgalom néhány markáns vonására. Mindenekelőtt az „újjászervezett" előjelző használata ösztönöz megjegyzésre. Indokolt itt az idézőjel - a kortársi szociáldemokrata kritika alkalmazta is -, mert egyébként meglehetősen megtévesztő lenne, hiszen azt sugallná, hogy valamiképp a szociáldemokrata párt újjászervezése történt meg, holott erre komoly esély nem volt. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az 1898-1900-ban, az MSzDP berkeiben tetőződő belső vita során, az akkori pártvezetéssel elégedetlen ellenzékieknek ugyanis szándékában állt a párt- és mozgalom megújítása. A megvalósulás útja ­a Mezőfi Vilmos nevével fémjelzett csoport 1900-as elszakadása nyomán - me­rőben más eredményt szült. A Magyarországi Újjászervezett Szociáldemokrata Párt (MUSZDP) így nevével ellentétben nem egy megújított szociáldemokrata párt lett, hanem szegényparaszti párttá vált. Genezisében ugyan szerepet játszott tehát a szociáldemokrácia, de igazi arculatát a vidék szegényparasztsága formálta meg. Másik eredője a szen­tesi szervezett kubikusok, meg általában a délalföldiek mozgalma volt. Ezeket az előzményeket dokumentum-összeállításunk nem tárgyalja, miként Mezőfi Vilmos abban játszott szerepét sem. Alighanem túlmutat az eredet kérdésén, s már jellegadó tényezője az MUSZDP­nek az a tágabb, a szegényparasztság, mezei munkásság emancipációjáért vívott küzdelme, melynek feltételén maga is nyugodott. Környezetét a várkonyista füg­getlen szocialista, utóbb az áchimista szocialista-parasztpárti mozgalmak hul­lámverései alkották. Az MUSZDP e két irányzat között helyezkedett el. Egy másféle megközelítésben mindez felveti a kontinuitás kérdését is. Mindegyik itt említett mozgalom a szociáldemokrata munkásmozgalom törzsének termő oldalhajtása volt. Ott azonban százados paraszti hagyományok is öröklőd­tek. Történelemszemléletük - az „újjászervezetteké" is - ahogyan a téma kutatói

Next

/
Oldalképek
Tartalom