A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 1. (Szeged, 1995)

LAKATOS Pál – ORBÁN Imre: Egyházlátogatás a makói Szent István plébánián 1835-ben és 1859-ben

1835 1859 nás számára kitűzött időszak után a lelkek elrendelt összeírása végett össze szok­ták gyűjteni, és meg szokták számolni. Olyan papok, akik nincsenek jog­hatósággal fölruházva, nem en­gedtetnek a hívek gyónásainak meghallgatására, kivéve a Csa­nádi Egyházmegyével szomszé­dos egyházmegyéknek közvetle­nül határos papjait, még akkor sem, ha eme egyházmegye hatá­rain belül teljesítenek szolgálatot. e, Az utolsó kenetet illetően. A plébánosnak alkalmas és fényesre tisztított edénykéje van a szent olaj őrzésére és annak a beteghez való vitelére, melyet egy a nyakában függő táskába téve karinget és stólát öltve viszi a betegekhez, Szülő asszonyoknak, hacsak nincs nyilvánvaló életveszély, to­vábbá halálra ítélteknek, őrültek­nek és bűnben megátalkodottak­nak nem adja föl az utolsó kene­tet. A plébános hívásra el szokott menni a betegekhez; s ha kérik, haldoklásukkor jelen van, és őket a bűnbocsánattal együtt járó apostoli áldásban részesíti. A híveket föl szokta szólítani, hogy ne halogassák a betegek ellátását, és kísérjék a legszentebb Oltári­szentséget a beteghez, vagy nyil­vános térdhajtással tiszteljék. A plébánián külön harang van, mely csak a haldoklókért szokott szólni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom