Lengyel András szerk.: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 5. (Szeged, 2010)
Kisebb előzmények - Kőszegfalvi Ferenc: Németh László kiadói voltak A Puszták Népe és a Délsziget
Kodolányi Jánost, Németh Lászlót 1940-ben írt Erzsébet-nap című drámájának átdolgozására és publikálására késztették. Sok fiatal tehetséget fedeztek föl: az akkor induló új költő-, írónemzedék több tagjának ma a lexikonokban olvasható neve, éppen a Délsziget lapjain tűnik föl először. A számok anyagát vizsgálva azonnal szembetűnő a líra túlsúlya, a 81 műből 50 a vers, a 41 szerző közül 17 a költő. (Szabó Lőrinc Tücsökzenéjének 18 darabját hozták.) A témakör szűkös ugyan, legtöbbször a szerelem, az elmúlás, a táj, a személyiség, de a hang csak olykor mutál, többségében már egyéni, biztos, erőteljes. A lírai termés Szabó Lőrincen kívüli részét többségében a vidéki városokból verbuvált pályakezdő költőktől gyűjtötték be, s csak kisebb részben a három helybelitől (Moldvay, Vöröss István, Csordás Nagy Dezső). Egynél több verssel szerepel Darázs Endre (1928-1971), Simonyi Imre (1920-1994), Takács István (ma Tibor, 1927 -), Takáts Gyula (1911-2008 ), Csorba Győző (1916-1995), Ertsey Péter (1921-1971), Faragó Jenő, Flórián Tibor (1908-1986, az 1963-as lexikon szerint 1909-ben született Szamosújváron), Hatvani Judit, Kiss Alajos, Kopányi György (1921-), Madácsy László (1907-1983), Szabó Ede (1925-1985). Szépek a közölt műfordítások. Shakespeare Vihar-jának két részletét Pákozdy Ferenc (1904-1970) tolmácsolásában hozták, a pályakezdő Benyhe János (1926-) egy Alarcon-művet fordít (Este a madridi sétányon). Németh László tanártársa, barátja, Mátyás Sándor Francis Jammes költői prózáját ültette át (Egyedül a tengerrel). Az epikai művek közül természetesen Kodolányi Hárfa című novellája és Vízöntőjének szemelvénye emelkedik ki. A folyóirat értékesebb közleményei közé tartozik egy Katona Imre által gyűjtött csongrádi népmese, valamint Péczely Attila és Bálint Sándor egy-egy munkája. (Amíg egy népdal eljut Szőrháttól a 103-ig, A magyar néphagyomány és a katholikus liturgia). Ezek mellett két megemlékezés, egy Madácsy-tanulmány és egy Kossuth-levél közlése teszi változatosabbá a folyóirat anyagát, tágítja az irodalomtörténet felé. Szabó Dezsőre Várkonyi Nándor, Vajda Jánosra Koltay-Kasner Jenő emlékezik, Madácsy László a kortárs francia líráról értekezik. A tanulmányok, jegyzetek közül több meglepetést keltett a kortársakban. A szerkesztői beköszöntő például kategorikusan elutasítja azt a tételt, hogy az irodalom mindenkié, fölvilágosítja olvasóit, hogy az irodalomnak a tömegek fölé kell emelkednie, a művészet szigetére (Vö. Délsziget) csak a kiválasztott, értő kevesek léphetnek be. Egy másik tanulmány a „megfelelő politikai forma", az „új emberi ideál" keresése során ilyen konklúzióra jut: „Kik lehetnek...az irányítók...az új emberi ideál? Háromféle csoport tagjai hordozzák magukban azt a teljes emberséget, melyre törekszünk; az egyik a parasztság; a másik a fölényes kultúrájú, igazi szellemi ember, a harmadik a megtért, a keresztény." Ezek az írások heves reagálást váltottak ki a helyi sajtóban, a szociáldemokrata lap például a demokrácia elleni politikai támadásnak minősítette a Délszigetet. 1 5 Kétes hírnévre jutott a lap országosan is, Sarkadi Imre a Szabad Szóban így kommentált: „romantikus utópia, minden pozitív érték nélkül...nem rokonszenvesek ezek a jegyzetek, ez a negatívum önmagában véve semmiképpen nem elég ahhoz, 1 5 Alföldi Újság , 1946. nov. 3. 3. p. 191
