A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Lengyel András: A bibliofil Szalay József

502 db katalógust tartalmazott - ezek kétségkívül egy nagy gyűjtő idők során fölhalmozódó munkaeszközeinek, gyűjtési segédleteinek tekinthetők. S nemcsak tájékozott volt, de szabadideje javát, minden jel szerint, könyveire, gyűjteményére fordította. Ez alapozta meg, igen hamar, hírnevét is, amely azután újabb s újabb darabok megszerzését tette számára lehetővé. Sok jele van annak, hogy pl. a „szegedi klasszikusoktól": Tömörkénytől, Mórától, Juhász Gyulától (akiket barátainak tudhatott) rendszeresen kapott kéziratokat, hozzájuk írott leveleket - s természetesen saját könyveiket is. Ismerünk pl. egy Tömörkény-levelet, amely konkrétan dokumentálja az író ajándékozási gesztusát (Lengyel, 1999. 132.), az író egyik dedikációja pedig az Egyszerű emberek (1914) példányában - nagyon jellemzően - ez: „Szalay Jóska barátomnak ezt a legújabb sütetet szeretettel Tömörkény István. Szeged 1914. március 15." (Kat. 1917. 65.) De tudjuk azt is, hogy Szalaynak Дг egri csillagok 1. kiadású példánya és Mikszáth Az igazi humoristák című 1879-i kötete Tömörkény könyvtárából származott hozzá (Kat. 1940. 1914. és 2374. t.). Ugyancsak ajándékozásra vall, hogy Ady A magunk szerelme (1913) kötetéhez Adynak egy Juhász Gyulához írott levelezőlapját csatolhatta (Kat. 1940. 1463. t.). Juhász Gyula Testamentom című, 1925-ben megjelent kötetében pedig a költőnek egy rakás autográf verskézirata volt mellékelve (Jókai, Ének Jókairól, Dugonics oszlopánál, Móricz Zsigmondnak, Velasquez, De senectute, Andalgó, A gyermeket, Ha alszik, Mély az élet, Néha napján, József és Putifárné egykor és most, Tömörkény utcáján, Mindig..., Megint a Tiszánál, Ocskay Kornélnak, Prológus Szalay Antal estéjére, Testamentum: Kat. 1940. 2102. t.). Ezeket csak magától a szerzőtől kaphatta. S azt is tudjuk, hogy Szalay - a kéziratért cserében - rendszeresen legépeltette Móra Ferenc nehezen olvasható, de dekoratív autográfjait. így kapta meg pl. az Ének a búzamezőkről teljes szerzői kéziratát, ,,[v]alami ezer hosszú negyedív"-et, „amit a mi tolvajnyelvünkön kutyanyelvnek hívunk". Ezt - Móra maga beszélte el nyilvánosan, a Magyar Hírlap hasábjain - „bibliofil barátom, Szalay főkapitány úr váltotta magához azon az áron, hogy legépeltette az egészet, nem akarván derék pesti nyomdászok szemének romlását" (Móra: Neszme avagy miből lesz a gálickő? Magyar Hírlap, 1931. máj. 24.) A spontán ajándékozás és a kézirat „elkunyerálása" (szebben: elkérése), persze, sokszor nemigen választható széjjel. Valószínűleg ez is, az is szerepet játszott pl. annak a kézirategyüttesnek a létrejöttében, amelyet az 1940. évi katalógus 1579. tétele ír le. Eszerint Szalay egybeillesztette a fiatal Baróti Dezső 1933-ban írott Juhász Gyula füzete kéziratát (85 oldal) s Juhász Vojtina új ars poétikája a fiatal költőkhöz című versének Makón, 1924. szeptember 24-én írt (vagy csak leírt?) autográfját. Mindkettő ajándékként kerülhetett hozzá; a fiatal Baróti alighanem még megtiszteltetésnek is vehette ezt a gyűjtői érdeklődést. Annak is számos jele van, hogy egy-egy megvásárolt példányt Szalay utólag, esetenként akár sok évvel később dedikáltatott a szerzővel, aki - ilyen-olyan megfontolásból - engedett is a kérésnek. E gyakorlatnak egyik legnyilvánvalóbb, mondhatnánk tiszta példája az 1908-as kiadású Vér és arany kötet utólagos dedikációja. 1917. szeptember 29-én Ady Szegeden járt, fölolvasott a Tömörkény-matinén, s ekkor egyik vendéglátója Szalay volt. Az ekkor megszületett ajánlás pedig Adyra nagyon jellemzően adja vissza a szituációt: „Lármás könyvét csöndes melankóliával gondolva a régi lármára - nem adja, csak betintázza a legkedvesebb s legrokonabb főkapitánynak, Szeged, 1917. szept. 29. Ady Endre" (Kat. 1940. 1457. t.). Ugyanilyen utólagos, de így is roppant érdekes és tanulságos ajánlás olvasható pl. egy Sebők Zsigmond- és egy Rákosi Jenő-kötetben is (Szalay, 1925. 236, Kat. 1917. 69.). 95