A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 4. (Szeged, 2004)

Kisebb közlemények - Ilia Mihály: Bevezető egy Tömörkény-emléküléshez

Azt kell tehát mondanom, hogy a Tömörkény életmű kutatása az ún. szögedi irodalom dolgában kezdi a hangsúlyt áthelyezni Móráról Tömörkényre. És ez nem divat, hanem belátása annak, hogy Tömörkény nem elfeledett író, nem avult szerző, hanem eleven mondandójú művésze a magyar prózának. Nem érv a fönti állításhoz, de talán elgondolkodtató, hogy a magyar széppróza mennyit vett kölcsön tőle, Móra Ferenctol Temesi Ferencig. Ez az irodalmi „lopás" természetes, az egymást követő nemzedék nem tudja kikerülni Tömörkény gazdagságát. De azért az is minősítés, hogy van kitől venni az írói gyarapodáshoz. Sokszor elítélőn emlegette föl a szakirodalom Tömörkény regionalizmusát, kis körre szorítkozó világát, hiányolva az emberiségre függesztett tekintetet. De ha elfogultság nélkül szemléljük ezt a regionalitást, akkor láthatjuk, hogy nem kisebb teljesítmény, mint a 19. század végi, 20. század eleji északiaké vagy az orosz prózáé. És ebben a regionalitásban az ember és munkája van középpontban Tömörkény írásaiban. A munka, mint vallás: ez olyan erős irodalmi megfogalmazása és meghatározása az ő emberének, hogy Tolsztojtól Knut Hamsunig tart a sor, amely Tömörkény helyét e tárgyban, az ábrázolás bensőségességében kijelöli. Nem irodalmi elemzés tárgya - ma nem is divat róla beszélni - de kell róla szólni, hogy a fizikai erejét megfeszítő ember munkája itt megszentelt irodalmi szót kap. Többen leírták, hogy Tömörkény tárgyi világa olyan gazdag, mint Homéroszé. Kedvvel időz a tárgyaknál, készítésüknél, használatuk leírásánál. Ám ez a tárgyi világ teljesen emberiesült, emberhez idomult. Látszólag csak a gyűjtő kutakodik, valójában az emberélet változásait ügyelő író filozofál a léten. Nagy föladat az ő tárgyi világának számbavétele, írói hozadékának megállapítása. Már Juhász Gyula is megemlékezett Tömörkény szociális érzékenységéről, de a kutatásra vár még annak bizonyítása, hogy ez az érzékenység és tájékozottság nem a korszak jellegzetes naturalista prózájának eszközeivel vagy politikai szólamaival történik. Hiányzik belőle a csinált durvaság, de Gárdonyi én falumjának érzelmessége is. Valószínű, hogy Tömörkény nem sorolható a magyar parasztnovella hagyományos művelői közé, pedig köztük élt. Folytatása és folytatója nem lett, mert a divat nem ennek a szemléletnek kedvezett. Olyan gyorsan jöttek az irodalmi divatok, hogy Tömörkény kiesett közülök, igaz, soha nem is akart közéjük tartozni. És itt vagyunk annál a kérdésnél, hogy Tömörkény milyen világirodalmi ismeretekkel bírt, kiket olvasott, volt-e szellemi kapcsolata a korszak magyar irodalmi áramlataival? Megoldandó kérdések. Nem tudható, hogy a szegedi lapokban a neve alatt megjelent fordítások csakugyan fordítások-e, átdolgozások vagy néha annál is többek. Tudható, hogy naturalizmusról volt ismerete, sőt csöndes kritikája is. tudjuk, hogy ügyelt a korszak irodalmi kalamajkáira, így pl. a holnaposok vitájára is, erről nyilatkozott is. A népi vallásosság, mint kulturális antropológiai tudományág éppen Bálint Sándor nyomdokain mostanában kezdi megtenni első igen jelentős lépéseit (Barna Gábor, Erdélyi Zsuzsanna, Tüskés Gábor munkásságára gondolok). Talán lesz vállalkozó ebben a szakmában arra, hogy Tömörkény írásainak, idevonatkozó írásainak gazdag, hiteles anyagát megvizsgálja, hiszen olyan világról ad hírt ez a próza, amely eltűnt vagy csak töredékeiben van meg. Bálint Sándortól Péter Lászlóig többen írtak már Tömörkény írásainak népnyelvi, a szögedi nyelvjárásra utaló jellegzetességeiről. Nem vitamató, hogy Tömörkény törekedett a tájnyelvi fonna használatára. (Móra is törekedett, de nem volt szögedi, s így nem is tudta 148