A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)

Péter László: Tömörkény István: Öregembör napáldozatja Szövegmagyarázat

ágáról, köznyelven pengéjéről, népnyelven is inkább vasáról van szó, ahogyan a következőkben Tömörkény is ezzel a szóval él. Ekkor kap értelmet a tulajdon jelző is: a bicska saját ágáról van tehát szó. Sziráki József ( 1829-1899) híres késes műhelye a régi Színház, a mai Kelemen utcában irodalmi emlékhely, amint a mester irodalmi alak. Jellegzetes figuráját Mikszáth Kálmán örökítette meg (Milyen a magyar iparos? 1882); Tömörkény Bicskavásárlás (1887) című tárcájában szintén az ő műhelyében játszódó jelenetet ábrázolt. 1891-ben Jókai tőle vette a kertészollót, amellyel budai villájában rózsáit, fáit nyesegette (Péter László: Szeged irodalmi emlékhelyei. Szeged, 1974. 62-63.). A tulajdon maga szerkezet jelzője a lélektanban perszeverációnak nevezett hibajelenség következménye: az előző mondatban előforduló szó még megragadt írójának agyában, kezében, s újból leírta. A következő mondat megint váratlanul Menyhérté: Haj, még akkor fekete haja vót annak is. Tömörkény sorainak írásakor Sziráki mester még élt: csupán 69 éves volt, s a következő évben hunyt el. Az öreg Menyhértnek az idő múlásáról ekképpen sóhajtozó mondata után megint Tömörkény tájékoztat tárgyilagosan, hogy gazdája a lakodalmára vette magának a bicskát. Ez egyszerre utal Menyhért és a bicska öregségére. Tömörkény jellegzetes lazítása, töltelék kifejezése, pongyolasága a szövegében az efféle mondat, amellyel az előzőket a következőkkel összeköti: De mindegy az. Л vasát belefeszítötte az ágba, és kettéhasította. Az ág ellent nem szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa. Növekvésiben egy ideig eleinte finom levelet adott a selyömbogaraknak, azután epröttermött, később árnyékot vetött alatta pihenőkre, most pedig kanál lösz beliile, kiskanál az onokának, úgy híjják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos fattyú. Most tehát már tiszták a jelentések: a bicska pengéje a vas; az eperfa darabja egyértelműen az ág. Az átképzeléses előadásmód ezúttal még külön mondatba sem vált át: kanál lesz az unokának, úgy hívják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos fattyú. A. fattyú itt semmi pejoratív jelentésárnyalatot ('törvénytelen gyermek') nem hordoz: mint a magyar nyelvterület nagy részén, itt is egyszerűen 'serdülő fiút' jelent (ÚMTSZ). Faragja nagyapó előbb laposra, azután az ódalait barkácsolja, utóbb mélyíti, hogy az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson, és löhessön vele merni csakugyan. Ráér csinálni, mert egymaga van a tanyában, a többi odajár kint a földben, Isten áldásáért. Ók Mária, légy üdvöz. Az utolsó mondat megint Menyhért fohásza. 6. Eddig Menyhért maga volt, társaságát csak néhány tárgy, az élettelen bicska s az élő eperfaág jelentette; a magányos öreg a maga módján a lehullott ággal el is beszélgetett. Zizegésébe a kérdésére adott választ is belehallotta. Most új szereplő tűnt föl, állat, a tanyákon gyakori madár, a befogott, megszelídített sánta varjú. Az elbeszélésben éppen tízszer fordul elő a neve: eleinte, háromszor, Matyó, utóbb végig Matykó alakban. E következetlenséget is írhatjuk a nyomdai szedő rovására, de az sem ritka, hogy az író feledkezik meg a már leírt névről. Megesett ez Jókaival is. A Mire megvénülünk (1865) Bálnokházynéja előbb Hermine, később Emília lett. A Szerelem bolondjai (1869) című regényében egyik hőse eleinte Aladár volt, utóbb hirtelen Elemérré változott; Melanie meg Malvinává. Ujabban 51