A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historiae Literarum et Artium, 3. (Szeged, 2001)
Kisebb közlemények - Apró Ferenc: Szöri József három levele Czibula Antalhoz
Imé az eset. Amint nagyon jól tudod, tiszta államtudományi diploma alapján jegyeztettem be magam annak idején, illetőleg annak alapján jegyzett be a kamara. Most, hogy terminust kértem, a vizsgáló bizottság, vagy minek hívják, nem adta meg a terminust a kérvény hiányos fölszerelése folytán. - Én ugyanis a kérvényemhez nem az első szigorlati bizonyítványt csatoltam, hanem az államtud. [ományi] diplomát, mivel ez szolgált a bejegyzésem alapjául, - a §. pedig az első szigorlati bizonyítvány csatolását kívánja. - Kérvényem ugyan a kamara útján küldettem el, de ezt a hiányt ott sem vették észre. Úgy emlékszem, hogy bejegyzésem előtt tárgyaltam veled a fölött, hogy állandó gyakorlata-e a szegedi kamarának, hogy tiszta államtudományi diploma alapján is bejegyez. Te, mint a kamara balszárnyán működő kebelbéli jelölt ezekben nagy szakértő voltál. - Ha a kérvénybíráló bizottság azért követeli az első szigorlati bizonyítványt, mert azt követeli, hogy ez a bejegyzésre alkalmas legyen, akkor persze nagy bajok vannak. Különösen érdekel tehát, hogy voltak-e már hasonló esetei a szegedi kamarának. Nagyon jól tennéd, ha ez iránt kérdést intéznél Wégmannhoz. Ma kerestem már Pozsonyit, a ki elnöke a bíráló bizottságnak, hogy szót értsek vele, de ő most valahol Déván van és ünnepel. - Szeretném azonban, ha nem késnél ezzel, mert ilyen állapotok mellett nem érzem magam valami fényesen.Erőskövyre nagyon ráijesztett múltkori, hozzám intézett leveled és másnap panaszkodott is hogy rosszul aludt az éjjel. Jól tette, hogy nem ment a szemiba. Hiszen az egy tudós - én mellettem. Marosvásárhely 913 111/23. Őszinte híved: SzJózsef Kézirat. Államtudományi diploma: az államtudományi diploma megszerzéséhez tételes jogokból (polgári jog, büntetőjog stb.) nem kellett vizsgát tenni. - Jegyeztettem be magam: Szőri 1909. augusztus 21-én lett ügyvédjelölt - a később Amerikába szakadt - Balog Géza irodájában (Kállay Albert u. 8.). - Vizsgáló bizottság: Ügyvédvizsgáló Bizottság (Marosvásárhely). - A kamara balszárnya: tréfás utalás Czibula szociáldemokrata meggyőződésére. - Wégmann: Végman Ferenc (1856-1929), a Szegedi Ügyvédi Kamara titkára, 1918-tól elnöke, kormányfőtanácsos (1923). Pozsonyi: Pozsoni István (1862-?), a kolozsvári ítélőtábla bírája, 1917-től elnöke. 1913-ban kúriai bírói címet és jelleget kapott. Rövid életrajzát és arcképét 1.: Magyarország monográfiája 19001932. Három évtized története életrajzokban. Szerk.: GELLÉRT IMRE, MADARÁSZ ELEMÉR. Bp. 1932. 418. - Erőskövy: Erőskövy Dezső szegedi ügyvédjelölt, később ügyvéd (Szentháromság u. 19.) Szemi: valószínűleg a szeminárium szó játékos rövidítése. Gyakorlott jogászok szoktak vállalni pénzért szakvizsgára való - nem hivatalos - fölkészítést. APRÓ FERENC 178